Kovács Vilmosra emlékezett a KVIT

A Kovács Vilmos Irodalmi Társaság ünnepi rendezvényt szervezett Kovács Vilmos kárpátaljai író, költő születésének 89. évfordulója alkalmából június 6-án. A Világot versből? elnevezésű eseménynek az Európa-Magyar Ház adott otthont.

Shrek Tímea, a KVIT tagja köszöntötte elsőként a jelenlévőket, aki ismertette Kovács Vilmos életútját, majd átadta a szót Vári Fábián Lászlónak. A József Attila-díjas kárpátaljai költő felolvasta Kovács Vilmos Drávai Gizellának írt, 2007-ben megtalált levelét, amelyet a jelenlévő fiatal pályakezdőknek ajánlott. Kovács Vilmos a versírás körülményeiről, motivációiról és miértjeiről szól levelében.

A köszöntőt az ünnepelt író Világot versből alkotása követte, majd Csordás László, a KVIT elnöke mesélt a résztvevőknek a társaság névválasztásáról és céljairól. Bemutatta a Fénytörésben című művét, amelyet Kovács Vilmos regénye, a Holnap is élünk hatására írt.

Dupka György, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet igazgatója felidézte a költővel kapcsolatos emlékeit, a Forrás Stúdió és a József Attila Alkotóközösség létrejöttének körülményeit, hangsúlyozva Kovács Vilmos örökségének ápolását. Felvetette az ötletet, miszerint jövőre készítsenek szobrot az író születésének 90. évfordulója alkalmából.

Idén második alkalommal hirdette meg internetes versmondó versenyét a KVIT, amelynek az eredményét ezen a rendezvényen hirdették ki. Csornyij Dávid, a KVIT tagja értékelte a beérkező 18 alkotást, majd ismertette az elbírálási szempontokat: a meghirdetett kritériumok figyelembevételével a szavalókészséget és a kreativitást díjazta a zsűri.

A társasághoz ötletes művek érkeztek. Az első három helyezetten kívül különdíjat is odaítéltek a szervezők, és megválasztották a legkreatívabb intézményt is.

102648_2

Eredmények:
I. helyezett: Rajó Nikolett
II. helyezett: Stefanec Bianka
III. helyezett: Mező Boglárka

Különdíjas lett Nagy Jázmin. A legkreatívabb intézmény díját a Mezőgecsei Könyvtár kapta.

A helyezést elérők oklevélben és ajándék bögrében részesültek, a nevezők pedig emléklapot kaptak.
A rendezvény után a KVIT tagjai Gátra utaztak, ahol megkoszorúzták Kovács Vilmos emléktábláját.

Molnár Krisztina
Kárpátalja.ma