A nap verse: Penckófer János: Aprócska fohász…
…hogy a közös fájdalmaknakközös mondata lehessen,
…hogy a közös fájdalmaknakközös mondata lehessen,
Múzeumot készülnek állítani Leonyid Brezsnyev néhai szovjet vezetőnek szülővárosában, a kelet-ukrajnai Dnyiprodzerzsinszkben – közölte kedden a város vezetése.
„A Nagy Mű rendre készülődikMegszületni általam.
„Jól megfogtam az isten lábát,mikor e tájra megszülettem!
Talán azzal kell kezdenem ezt az írást, hogy eddigi életemben már többször is feltettem a kérdést, hogy „Miért éppen én?” vagy „Miért éppen mi?”. Nagyon sokat törtem rajta a fejem, és a konkrét válaszokat is sokáig kerestem.
„Vagyok az Isten asztalánEsett testtel.
Kelet-európai filmek vitték el a legtöbb jelentős díjat a 63. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén: az Arany Medvét egy román alkotás, a zsűri nagydíját pedig egy bosnyák film kapta, amelynek amatőr főszereplője elnyerte a legjobb színésznek járó Ezüst Medvét a szombat esti gálán.
Az Ungvári Művészeti Iskolát Ukrajna tíz legjobb művészeti intézménye közé sorolták – jelentette be Natalija Hromova, az iskola igazgatója.
Lassan kinövik a kabátota kisruhát, a kiscipőt
Tizenöt éve ezen a napon hunyt el Wass Albert, erdélyi magyar író és költő, akit bármilyen országba sodort is a sors, mindenütt ugyanaz a rendületlen magyar hazafi maradt. Mai napig tartó népszerűségét jól jelzi, hogy 2005-ben A funtineli boszorkány című művét az olvasók a legnépszerűbb 12 magyar regény közé választották.
End of content
End of content