Kulturális hírek

  • A Gyermek- és Ifjúsági Palotában új eredményekkel tisztelték meg Bakonyi Zoltán emlékét

    Ez év január 20-án a Gyermek- és Ifjúsági Palotának kiállító termében egy csodálatos embernek, a festőművészeti stúdió alapítójának, Bakonyi Zoltánnak az emlékét tisztelték meg. Van-e méltóbb módja egy festőművészre és pedagógusra való emlékezésnek, mint a követőinek és azok tanítványainak művészeti eredményeiknek a bemutatása?!

  • Magyar kultúra napja Kárpátalján – reflexió

    A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeljük meg január 22-én, annak emlékére, hogy – a kézirat tanúsága szerint – Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon tisztázta le Csekén a Himnusz kéziratát. Az évfordulóval kapcsolatos megemlékezések alkalmat adnak arra, hogy nagyobb figyelmet szenteljünk évezredes hagyományainknak, gyökereinknek, nemzeti tudatunk erősítésének, felmutassuk és továbbadjuk a múltunkat idéző tárgyi…

  • Sjón: A macskaróka

    A nagyszerű kisregény 1883 januárjának elején-közepén játszódó „népi történet”. A töredezett építkezésű, balladás mű időben 1868-ig lép vissza. 1962-ben született írójának (Sigurjón Birgir Sigurðsson) szerzői neve – Sjón – névrövidítéssel keletkezett, a szó jelentése: látás.

  • Művészportré: Kokas Károly népzenész

    A 2006 szeptemberében alakult tiszapéterfalvai Kokas banda az elmúlt években robbant be a kárpátaljai köztudatba, s mára elmondható, hogy hovatovább szinte az egész Kárpát-medencében ismerik már a magyar népdalkincs, népzenénk és -táncunk megőrzését, népszerűsítését és továbbadását felvállaló zenekar nevét. A zenekart alapító Kokas Károly harmonikás és zenepedagógus ma is szakadatlanul azt tervezgeti, miként tudna a…

  • Színházi tervek Beregszászból

    Januárban és februárban az ősz két nagy sikerű előadását, Molnár Ferenctől az Üvegcipőt (Árkosi Árpád rendezésében) és A tekéntetes úr című mesejátékot (rendezte: Gyevi-Bíró Eszter) láthatja a beregszászi művészek előadásában a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház közönsége – tudtuk meg Balázsi Józseftől. A teátrum igazgatója azt is elmondta, hogy a társulat új előadással készül a…

End of content

End of content