Bethlen-nap helyett koszorúzás Huszton
Idén a vírushelyzet nem tette lehetővé a Bethlen-nap megvalósítását, így Kölcsey Ferenc Huszt című emléktáblájánál tartottak megemlékezést október 3-án.
Idén a vírushelyzet nem tette lehetővé a Bethlen-nap megvalósítását, így Kölcsey Ferenc Huszt című emléktáblájánál tartottak megemlékezést október 3-án.
Sofőr lett majd asztalos, egy példaértékű édesapa. Egyszercsak gondolt egyet, felállt az asztalos munka mellől és énekessé vált.
Berzsenyi Dániel költészete számos zeneszerzőre hatással volt.
A polgármester a könyvtárosokkal megosztotta, hogy a tervek szerint az intézmény egy „komfortosabb komplexumban” fog helyet kapni.
A város első miniszobrának, ami egy sóbányászt ábrázol, a Chateau Chizay borászat ad otthont,.
A szigorúan nyelvészeti részek a kétnyelvűség hatásait írják le, vagyis a magyarországi magyarok és a határon túliak közti nyelvi azonosságokat és különbségeket elemzik.
Az Örök tél című filmet a játékfilm kategóriában díjazták, miután 12 külföldi és lengyel alkotással versenyzett.
Beszélgetés bármiről. Gondolkozzunk csak el, mi is lenne az első, amit kérdeznének egymástól?
A vidék tradíciói külön kötetre érdemesek, 2018-ban – a Hagyományok Háza gondozásában – látott napvilágot a Muravidéki magyar népzene című kiadvány.
A Kultúrkúria helyet ad a főiskola által alapított Tulipán Tanoda magyar népzenei és népművészeti iskolának, valamint a Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet kulturális rendezvényeinek, kézműves foglalkozásainak, borkóstolóinak, valamint gasztrokulturális eseményeinek. Az Egán Ede Szakképzési Centrum és a főiskola Földtudományi és Turizmus Tanszékének egyik gyakorlóhelye is lesz.
End of content
End of content