Tovább a döntőbe! – „Dunán innen – Tiszán túl”
Május 24-én a Tiszapéterfalvai Művészeti Iskolában tartották meg a „Dunán innen – Tiszán túl” ifjúsági népművészeti tehetségkutató verseny kárpátaljai elődöntőjét.
Május 24-én a Tiszapéterfalvai Művészeti Iskolában tartották meg a „Dunán innen – Tiszán túl” ifjúsági népművészeti tehetségkutató verseny kárpátaljai elődöntőjét.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány idén is megszervezte a Veres Péter kárpátaljai festőművészről elnevezett alkotó- és tehetséggondozó táborát.
Hetven kárpátaljai gyerek érkezik a Fölszállott a páva vasárnapi területi válogatójára a Magyar Református Szeretetszolgálat jóvoltából, hiszen a fiatalok a szervezet segítsége nélkül az ukrajnai helyzet, az anyagi nehézségek és a szinte lehetetlen útlevél- és vízumkérelem miatt nem juthattak volna el a tehetségkutatóra.
A hagyományokhoz híven idén harmadik alkalommal szervezett pünkösdi királyválasztást a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet a Nagyberegi tájházban.
Idén 86. alkalommal rendezik meg az ünnepi könyvhetet Budapesten. A rendezvényre több kárpátaljai szerző műve is megjelenik:
Nagy közönségsikert aratott a Magyar Állami Népi Együttes Megidézett Kárpátalja – Hágókon innen és túl című jótékonysági koncertje szerdán este a kijevi Csajkovszkij Zeneakadémián – tájékoztatta Keskeny Ernő kijevi nagykövet csütörtökön az MTI-t.
Hetven tehetséges kárpátaljai gyermek érkezik szombaton Budapestre.
Május 24-én harmadik alkalommal szervezte meg a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Zápszonyi Alapszervezete mára hagyományossá vált pünkösdi ünnepségét.
Bemutatták az idei Kaszás Attila-díj három jelöltjét: Kiss Mari, Kristán Attila és Mészáros Tibor az a három színművész, akik közül az egyik augusztus 29-én átveheti majd az elismerést a Csokonai Nemzeti Színházban. A végeredményről a közönség szavazatai döntenek.
A hagyományokhoz híven a Pro Cultura Subcarpathica idén is pünkösdi királyválasztást szervez a Nagyberegi tájházban május 28-án.
End of content
End of content