Negyedszer is KurucFeszt Tiszapéterfalván

Ismét népzenétől volt hangos a tiszapéterfalvi vidámpark július 12-én. A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet negyedik alkalommal rendezte meg hagyományőrző fesztiválját, a KurucFesztet.

A hagyományos hívódallamot követően Kudlotyák Krisztina, a PCS igazgatója nyitotta meg a rendezvényt. Köszöntő beszédet mondott Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola elnöke, valamint Brenzovics László parlamenti képviselő, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke. Beszédükben kiemelték, hogy a legfontosabb a béke megőrzése térségünkben. Minden kornak szembe kell néznie saját kihívásaival és nehézségeivel, melyekre megoldásokat kell keresni, ugyanakkor a problémák ellenére is tudnunk kell örülni közös kultúránknak, mely a megmaradásunk egyik fontos záloga.

80803_01Csutora Zsolt, a Külgazdasági és Külügyminisztérium helyettes államtitkára a szavak mellett saját produkcióval is köszöntötte a jelenlévőket: rögtönzött legényesét a gyakorlott táncosok is megirigyelhették.

A program megnyitójában felléptek a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány által meghirdetett Szól a fülemüle című népzene- és néptáncvetélkedő győztesei. Ünnepi műsort adtak elő a XX. Kárpátaljai Népzenei, Néptánc és Kézműves Tábor, valamint a Pál István „Szalonna”, a Hagyományok Háza és a PCS szervezésében megvalósuló népzenei, néptánc és népi ének mesterkurzus résztvevői. Ezután Kárpátalja néptánccsoportjai és néptáncosai váltották egymást koraestig a színpadon.

A pódiumon kívül is folyamatosan zajlott az élet: kézművesek, ízek és szolgáltatások utcája, borkóstolás, íjászat, lovaglás, vidámparki attrakciók várták az idelátogatókat. A PCS Itt Magyarul Is mozgalmának ingyenes jogsegélyszolgálata is az érdeklődők rendelkezésére állt.

80803_02A PCS hálás a társszervezőinek – a Kárpátaljai Magyar Vállalkozók Szövetségének, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolának és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítványnak –, hogy évről évre hozzájárulnak az esemény megvalósításához. Rendszeres támogatásukkal a KurucFeszt az összefogás méltó jelképévé válhat.

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma