Radnóti Miklós: Bájoló
Rebbenő szemmel ülök a fényben, rózsafa ugrik át a sövényen,
Rebbenő szemmel ülök a fényben, rózsafa ugrik át a sövényen,
Az éjszaka tündér kezével kihímezte a réteket. Jó reggelt, gyönyörű vasárnap, jó reggelt, virágok, füvek!
Olyan vidáman, édesen kacagsz, Mint ezüst csengő, csilingelve, halkan!… És hallatára idebenn
Szeretnék indián lenni egy évre, szeretnék házakat festeni kékre. Szeretnék éjszaka úszni egy tóban, szeretnék hinni az örökké szóban.
Elmúlik az élet felettünk, Mennyi időt elvesztegettünk, Észre sem vettük rohanását, Por lepi be lépteink nyomát.
A világtól oly elhagyatva élek, mint egyetlen fennmaradt levélke a fán, míg a többiekre lent vár az enyészet, én félek s reszketek a Fény után.
Ne mondd, hogy egyszer meghalok, hidd el, már rég tudom, hogy jó tempóban haladok a megkezdett úton,
most már látlak. nem úgy, mint zsákmányra leső vadat, olvadó gleccser
körülöttünk rajtunk bennünk fáradnak el napok hetek
A tárt ablakok mögött új ablak nyílik, s mintha megsimogatná arcod a belső igazság tündérkeze.
End of content
End of content