Szép Ernő: Recept
Se meghalni, se nem élni, Lemondani, de remélni.
Se meghalni, se nem élni, Lemondani, de remélni.
Születésem véletlen helyén szögesdrót csipkézte kertben rőtarany diókat zörgetett az ősz aranyló lombpólyám fölött,
Ezt én az erdőn-alvóktól tudom – sokszor gondolok irigykedve rájuk, reggel fenyőtű van a hajukon és füstszagú a tűztől a ruhájuk -:
Én azt hittem, enyém a tenger, amelynek mélyén a gyöngy terem. Én önpusztító gyötrelemmel e kincset vágytam szüntelen.
Rebbenő szemmel ülök a fényben, rózsafa ugrik át a sövényen,
Az éjszaka tündér kezével kihímezte a réteket. Jó reggelt, gyönyörű vasárnap, jó reggelt, virágok, füvek!
Olyan vidáman, édesen kacagsz, Mint ezüst csengő, csilingelve, halkan!… És hallatára idebenn
Szeretnék indián lenni egy évre, szeretnék házakat festeni kékre. Szeretnék éjszaka úszni egy tóban, szeretnék hinni az örökké szóban.
Elmúlik az élet felettünk, Mennyi időt elvesztegettünk, Észre sem vettük rohanását, Por lepi be lépteink nyomát.
A világtól oly elhagyatva élek, mint egyetlen fennmaradt levélke a fán, míg a többiekre lent vár az enyészet, én félek s reszketek a Fény után.
End of content
End of content