A nap verse

Köszönöm, édes anyanyelvem, Te gyönyörű, egyetlenegy,

Harmatgyöngy réteken selymek suhogása, két délibáb,

“A nyár hevétől langyos még az aszfalt, de zörögve landol már a falevél.

Elnyűtt székem, ócska asztalom

Lépdel az ősz, fáim rázza.

Sötétben bujdosó fájdalom vagyok,

boldogan ring a szálerdő képe. Lopózva bujok ezer kusza bozóton át

Megyünk, valami láthatatlan áramlás szívünket befutja, akadozva száll még az ének, de már mienk a pesti utca.

I. Avarba rejtem a nyarat, hogy új tavaszra megtaláljam. Ki álmot gyűjt, ki aranyat, én csak maréknyi csöndre vágytam. Ringatja lányát a halál bazsalikomos kert ölében, a táj lózungos őszre vár és elvérzik kegyetlen télben. Fellobog néhány dália, hiszi, érdemes hinni még. Közös sorsért, közös HAZÁÉRT sikoltoznak a gesztenyék. Avarba rejtem a nyarat, tán lesz,…

Nem alszom Bőröndbe csomagolt