Horváth Piroska: Rezdült a föld – 1956
Október-csillagok hulltak nagy robajjal, tankok dübörögtek hatalmas morajjal,
Október-csillagok hulltak nagy robajjal, tankok dübörögtek hatalmas morajjal,
Gordonkahangján sírvavigadásnak Mesélsz nekünk igaz magyar mesét, Hogy megszépül szavadra mind a bánat S tündéri távlat lesz a messzeség.
Elsuhogott az a füttyös sárgarigó délre.
Fák, csillagok, állatok és kövek szeressétek a gyermekeimet. Ha messze voltak tőlem, azalatt
Tegnap még szégyenlős növendéklányként szemérmesen mosolyogtak az alig-hamvas szilvák, barackok, riadt-kicsi almák,
Az este éles, nyugtalan volt, a fák ropogtak, siratták lombjukat. A parázsból erdőtűz lett
Talán egy kicsit magamról beszélek, mikor szívem e fényért lelkesül, végső sugára ez a nyár hevének,
A fáradt, öreg elme zakatol, körben forog, ismétel szüntelen, a múltak mély kútja fölé hajol,
Veszekedtem a kisfiammal, mint törpével egy óriás: – Lóci ne kalapáld a bútort! Lóci, hova mégy, mit csinálsz?
Egy homlok álsima vászna Egy koponya (tán turáni) Az arcon
End of content
End of content