Reviczky Gyula: Őszi remény
A nyár végső virága is lehull. Az ég is ezt siratja: elborul. E hervadás, e gyász ugy fáj neki! Csak hullnak, egyre hullnak könnyei.
A nyár végső virága is lehull. Az ég is ezt siratja: elborul. E hervadás, e gyász ugy fáj neki! Csak hullnak, egyre hullnak könnyei.
Mintha halkan szólnál: Vigyázz, sokan nézik, Ne játsszunk csókosdit, Játsszunk temetésdit.
Fürtök lógnak vesszőn, ágon, muskotállyá ért a nyáron,
Makkot szedtem tölgy alatt, gyorsan telt a nagy kalap.
Találtam egy falevelet, gesztenyefa levelét.
Meglátogattam szülőimet; Csupa szív volt mind a két öreg. Annyit elcsókoltak képemen,
Szeptember aranya Pirkad a lomb, nyaram elmúlt, Elmúlt epedve nyaram, A hold bőség-szarujában Szeptember aranya van.
Ülve a karosszékben, Ma legelőször néztem Szemközt az utcasort.
Őszi éjjel izzik a galagonya izzik a galagonya
Ma átment előttem egy fekete macska! Aztán vissza is jött, azt hitte a csacska,
End of content
End of content