Németi Anett: Illó anyag
A sűrű, gyilkos éjszaka, iszapkezével integet, örök sötétség húz haza, az utca kihalt, nincsenek
A sűrű, gyilkos éjszaka, iszapkezével integet, örök sötétség húz haza, az utca kihalt, nincsenek
Olykor gondolok arra, hogy elmegyek innen. Igen. Más Szintén áttelepül. S rájövök, az se az én Otthonom. Átvedlő gondok. Mint egy gyökerét vájt
Ahol lapulok, ott a csend vérmezőn, a holdsugárban mormolja pogány imáit fehér templomi ruhában.
Szökni vágyó gondolatok koponyám belső falán.
“Tudod, hogy nincs bocsánat…” (József Attila)
Várjuk a buszt. Köd és közelgő este. Várjuk és nem jön… Pisla remény világlik
Fellobognak a gyöngyös fenyveserdők!
Templomba vágyom, De a súly, Mit tíz éve már Lábamon hordok, Nem enged Hozzád, Uram.
Odakint gördülnek a napok, huszonnégy órájuk nesztelen abroncsán
Kemény törzsedre cinke száll, virágod ringat bogarat, míg el nem kábít a halál, a fejszeélű alkonyat.
End of content
End of content