Dsida Jenő: Minden nap esttel végződik
Minden nap esttel végződik. Minden zaj csenddel végződik. Minden valami semmivel végződik
Minden nap esttel végződik. Minden zaj csenddel végződik. Minden valami semmivel végződik
Templomba vágyom, De a súly, Mit tíz éve már Lábamon hordok,
Eljött az óra, sötét hatalom órája, megtette akaratát, a kárhozat fia. Süllyedt az ember bűn legsötétebb mélyére, kezet emelt szeretet, béke követére.
Dermedten állnak a ciprusok, az olajfák görnyedve susognak. Elszenderültek az apostolok, míg Jézus arccal a földre roskad.
Azt mondtad, szét fogsz esni, akkor kezdtem el kis dobozokat faragni fából,
Megadtad nekem azt a boldogságot, hogy veled élhettem a földön én, hajnalom lehetett a mosolygásod,
Se meghalni, se nem élni, Lemondani, de remélni.
Születésem véletlen helyén szögesdrót csipkézte kertben rőtarany diókat zörgetett az ősz aranyló lombpólyám fölött,
Ezt én az erdőn-alvóktól tudom – sokszor gondolok irigykedve rájuk, reggel fenyőtű van a hajukon és füstszagú a tűztől a ruhájuk -:
Én azt hittem, enyém a tenger, amelynek mélyén a gyöngy terem. Én önpusztító gyötrelemmel e kincset vágytam szüntelen.
End of content
End of content