A nap verse

A mi hazánk a fenyőfák hazája, Itt még csermely a magyarok Tiszája.

Valami csodás dolgot kéne látni, vihar után hétszínű szivárványt találni.

Köröttem csend – és temető. Csak néha suttog valami, csak néha lehet hallani: ez ő, ez ő, ez ő! – Azután minden újra csendes, és álmodik a temető.

Engedj magadhoz,

a lapos tetejű faházzal volt némi baj, mert a szurkos vásznat nem melegítettem rá, na puff!

A fény, a fény szuronyok hegyén villan.

Komor felhők alatt távol az ég alján

Érzem mindig jelét az ősz akaratának

Mért van, hogy a szívem Csupa, csupa bánat? – Siratom halálát A gyönyörű nyárnak.

Legyen vers, hogy legyen minden, Szív ne vágyjon menni innen.