A nap verse

Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak, nagy bánata van a cinegemadárnak.

Virágpor száll a levegőben, és ring a hegyoldal köröskörül.

Lenyúlt egy villám a földre, karjába kapta a csöndet.

Namény utcában, Beregszászon, áll-e még az én szülőházam? falán fut még vadszöllő-inda? udvarában leng még a hinta?

Azt, aki nekem tetszik, feltétlenül elhanyagolom. Félek tőle, de inkább tudom: nem lennék méltó párja.

Kiss Ferencnek Mint akit kuvik hangja hív, mint akit bolygófény vezet, a gyötrelmek aknamezején

Az nem igaz, hogy nem birod el, csak sírni szeretsz: bilincs ez a bánat, aranyperec,

Miféle vendég e sok fura álom, hogy vagyok gyakran, ki nem voltam soha, miféle ősök parancsára vágyom hazámba onnan, hol nem voltam soha.

Édesanyám fényport söpröget Az udvaron (az Isten áldja meg) Hogy hordta-vitte súlyos létemet Hogy letette testem szénaporba