A nap verse

Remeg a falnak dőlt ruha, Magát hordani kevés.

amikor nem tudod, az fáj-e, amiért sírsz, vagy csak az, hogy ég a szemed. várom, hogy hasson a fájdalomcsillapító valamire, ami már nem lesz ép. pedig emlékszem,

századszor indulni csak a bőrönd marad az arcomon a hétköznapok

Sóhajtozik Január, tócsák között, ticcs-toccs, szégyenkezve gondolja: télben ilyen licspocs!

Ezuttal sírva, szépen Forgok meg lelkemnek régi Gyermekes életében:

… és formálódik a meghidegült csoda Isten kezében.

Bölcsnek születtem, akár a fiam. Értésemre adták az öregek

Nem írtam még Jézusról nektek. Hogy féltem a bádogkeresztet.

Műtétek előtt gyengül így a test le. Így fáj a spontán perforáció.

emlékezhetnénk, egyszer annyira