Reichard Piroska: A Szerelem
Nesztelen mélyülő alkonyat tájon,
mig a valóság álomfénybe vész…
Nesztelen mélyülő alkonyat tájon,
mig a valóság álomfénybe vész…
oda mentünk, ide értünk,
be-, kiülünk, lecsücsültünk…
A pipacs halálunk virága.
Bocsáss meg. Nem én tehetek róla,
hogy a te üvegszemedbe hasít bele
karszalagom s ruhám vörös-fekete
két színe…
A nap verse.
Mit bánom én, ha utcasarkok rongya,
De elkisérjen egész a síromba.
Szeresd a gyermeket! Hisz oly hálás szegény,
Egyszerre könny, mosoly ragyog csillagszemén,
Én magzatom, szép katona fiam,
Szíve vérével ír neked anyád,
én elvittelek valamerre,
te elvittél valahova,
játszott a szónak kis gyötrelme
Kisimíthatatlan ráncú kő,
anya-világosságú szikla,
fogadj méhedbe vissza.
End of content
End of content