MÖB ösztöndíj nyári kurzusokra
Megjelent a Balassi Intézet Magyar Ösztöndíj Bizottsága által kiírt ösztöndíj a Debreceni Nyári Egyetem 2015-ös nyári kurzusára.
Megjelent a Balassi Intézet Magyar Ösztöndíj Bizottsága által kiírt ösztöndíj a Debreceni Nyári Egyetem 2015-ös nyári kurzusára.
Az ORSZÁGOS MÉCS LÁSZLÓ IRODALMI TÁRSASÁG és a PÁLFFY DÉNES NÉPFŐISKOLAI TÁRSASÁG közös felhívása
Ady Endre-ösztöndíj a külhoni magyar nyelvű oktatásban résztvevő kiemelkedően tehetséges, szociálisan hátrányos helyzetű tanulók támogatására
Felhívás A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány 2015 tavaszán népzene- és néptáncvetélkedőt hirdet Szól a fülemüle néven Kárpátalján az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és Nemzeti Tehetség Program támogatásával.
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény, valamint a Bethlen Gábor Alapról szóló 2010. évi CLXXXII. törvény végrehajtásáról szóló 367/2010. (XII.30.) Korm. rendelet alapján nyílt pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap 2015. évi „Egyéb támogatások” előirányzat terhére az alábbiak szerint:
A Magyar Tudományos Akadémia pályázati felhívása magyarországi ösztöndíjak elnyerésére
1. A pályázat célja: Az Ukrajnában élő magyarság szülőföldjén való boldogulásának, Magyarországgal való sokoldalú kapcsolatai ápolásának és fejlesztésének előmozdítása, magyar nemzeti azonosságtudatának megerősítése az oktatás és a kultúra támogatása által.
A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. meghirdeti a „Szülőföldön magyarul” című program felhívását a nevelési, oktatási, valamint tankönyv és taneszköz támogatás, illetve hallgatói támogatás igénylésére a 2014/2015-ös tanévre.
2014 őszén lelki elsősegély telefonszolgálat indult Kárpátalján a Kezünkben a Jövő Alapítvány Mentálhigiénés Szolgálata szervezésében.
A Komáromi Zsidó Hitközség a 2014-ben sikeresen lebonyolított első évfolyam folytatásaként tanulmányi versenyt hirdet minden érdeklődő számára.
End of content
End of content