A magyar lovaskultúra – rajzpályázat

Az Őrállók Alapítvány rajzpályázatot hirdet A magyar lovaskultúra címmel.

Az Őrállók Alapítvány, mint az Őrség és hazánk elkötelezettje, hagyományainak és értékeinek őrzője, idén negyedik alkalommal rendezi meg az Őrállók Napját, az Őrség legnagyobb történelmi hagyományőrző rendezvényét 2015. május 22-24-én, Pünkösdkor, Szalafőn, a sportpályán. Ennek keretében hagyományőrző kulturális programokat szervezünk évről évre, ahol a látogatók gyönyörű természeti környezetben élvezhetik a változatos műsorokat, és ismerkedhetnek a lovaglás és a táj szépségeivel. A programok között lesznek vitézi viadalok, harci bemutatók, lovasíjászat, történelmi játszópark, gyermekbirodalom, csikótombola. Rendezvényünk jellegéből adódóan szeretnénk megismerni a fiatalok véleményét, elképzelését, fantáziavilágát a magyar lovas kultúrával kapcsolatban, s ezen gondolatunk hívta életre ezt a kreatív pályázatot.
Olyan pályamunkákat várunk, amelyeken a fiatalok lovas élményeiket, a magyarság és a ló kapcsolatát örökítik meg.
Pályázhatnak: óvodás, általános iskolás és középiskolás korúak. Egy pályázó maximum egy pályamunkát nyújthat be.
Pályázat beérkezésének határideje: 2015. május 8., az alábbi postacímre:
Őrállók Alapítvány
9941 Őriszentpéter, Siskaszer 25.
Nevezési díj: nincs
Alkalmazható technikák: A/4, maximum A3-as méretű, bármely technikával készített színes vagy fekete-fehér rajz, festmény.
A pályamű hátoldalán fel kell tüntetni:
– az alkotó nevét,
– hányadik osztályba jár,
– születési dátumát,
– pontos lakcímét,
– szülő telefonos elérhetőségét,
– a felkészítő tanár nevét, és
– iskolájának nevét, címét.
A pályázathoz kötelezően csatolni kell pályázónként egy, a pályázó saját nevére megcímzett és felbélyegzett válaszborítékot!
Pályaművek elbírálása:
A műveket szakmai zsűri, az Őrségi Festőkör bírálja el.
Pályázók díjazása:
Az egyes korcsoportokban a három-három legjobb pályaművet készítő pályázó értékes nyereményekben részesül.
Továbbá minden pályázót ingyenes belépéssel ajándékozunk meg az Őrállók Napjára, az Őrség legnagyobb történelmi hagyományőrző rendezvényére, mely 2015. május 22-24. között kerül megrendezésre Szalafőn a sportpályán. A rendezvényre a belépés szombaton ingyenes, vasárnapra pedig egy belépőt minden pályázónak eljuttatunk a saját címre megcímzett és felbélyegzett válaszborítékban, postán.
Az eredmény ünnepélyes kihirdetésére 2015. május 23-án a rendezvényen kerül sor, ahol a helyszínen a nyertes munkákat bemutatjuk, illetve a további alkotások is megtekinthetők lesznek.

A rajzok az alapítvány tulajdonába kerülnek, melyekkel az alapítvány szabadon rendelkezik.
Érvénytelennek minősül az a pályázat, amely:
– nem a pályázati témának megfelelő,
– határidőn túl érkezik,
– nem tartalmazza a pályázó adatait,
– nem tartalmazza a válaszborítékot vagy
– felnőtt munkáját tartalmazza.
További információ a [email protected] e-mail címen és a +36 70 605 6043 telefonszámon kérhető.
www.orallok.hu