A lélek ünnepe – alkotópályázat
„A költészet a lélek ünnepe. A szabadság végtelenje. Csoda és titok.” Simai Mihály (József Attila- és Szegedért Alapítvány-díjas költő, író, újságíró)
„A költészet a lélek ünnepe. A szabadság végtelenje. Csoda és titok.” Simai Mihály (József Attila- és Szegedért Alapítvány-díjas költő, író, újságíró)
Márciusban hirdette meg az Alsószinevéri Községi Tanács a falu címerének és zászlajának, valamint himnuszának a megalkotására kiírt pályázatot, melyre július 31-ig várják a jelentkezőket – adta hírül a zakarpattya.net.ua hírportál.
Én azt hittem, enyém a tenger, amelynek mélyén a gyöngy terem.
Az Elvitt engem Jézushoz című pályázat keretében olyan tanúságtételeket várunk, amelyek azt mutatják be, hogy valaki hogyan segített egy családtagot, távolabbi rokont vagy munkatársat, ismerőst Krisztusra rátalálni vagy Hozzá visszatérni.
A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. megbízásából pályázatot hirdet a Bethlen Gábor Alap 2016. évi „Egyéb támogatások” előirányzata terhére az alábbiak szerint:
Véget ért a 2015/2016-os tanév. Elballagtak az óvodások is.
Felhívjuk az érintettek figyelmét arra, hogy a magyar oktatásban dolgozók támogatása iránti pályázatot június 8-tól július 8-ig lehet benyújtani a helyi megbízottaknál.
Az Új Nemzeti Kiválóság Program 2016-ban meghirdetésre kerülő ösztöndíjpályázatai, a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogatják olyan – alapképzésben, a mesterképzésben vagy a doktori képzésben részt vevő – hallgatók, doktorjelöltek, valamint fiatal oktatók, kutatók támogatásával, akik a felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak. A program a kutatói és alkotói kiválóságot minden tudomány-…
nem pózol a kõ bástyába der med ölel ha ölel a fóti föl
A Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület (Révkomárom) és a Falvak Kultúrájáért Alapítvány (Budapest) pályázatot hirdet:
End of content
End of content