Pályázati felhívás egyéni vállalkozók, valamint mikro- és kisvállalkozások kapacitásbővítési, innovációs támogatására a mezőgazdaság területén

Szerző: | 2016.07.20., 08:31 | Agora

1. A pályázat célja

Vissza nem térítendő támogatás folyósítása kárpátaljai egyéni vállalkozók, mikro- és kisvállalkozások számára, mezőgazdasági technológiai felszereltségi szintjük és termelési kapacitásaik növelése, illetve a meglévő kapacitások jobb kihasználása céljából.

 

2. A pályázat részcéljai

A szülőföldön maradás és boldogulás támogatása érdekében:

  • a mezőgazdasági tevékenységek erősítése;
  • a foglalkoztatottság növelése;
  • a mezőgazdasági szereplők üzleti hatékonyságának növelése.

 

3. A támogatás rendeltetése és intenzitása

  1. Pályázni lehet minden olyan projekttel, amely elősegíti az adott mezőgazdasági vállalkozás fejlődését, versenyképességét és fennmaradását.
  2. A pályázat tárgyát az a) pontban vázolt projektek megvalósításához közvetlenül kapcsolódó eszközök beszerzése képezheti. Kizárólag új eszköz beszerzése támogatható.
  3. Jelen pályázaton elérhető támogatás NEM használható fel adósság törlesztésére, személyi jellegű kiadások fedezésére és személygépkocsi vásárlására.
  4. A támogatás intenzitása a pályázat tárgyát képező eszközbeszerzés összértékének legfeljebb 80%-a. A Pályázónak legalább 20%-nyi önrészt kell biztosítania. A Pályázó tudomásul veszi, hogy a pályázat benyújtásakor és a támogatás kifizetésekor érvényes árfolyamok esetleges különbözősége miatt többletköltség hárulhat a Pályázóra (azaz az önrész mértéke az eredetileg tett vállalásához képest növekedhet).
  5. A támogatás összege nem biztosít fedezetet a visszaigényelhető általános forgalmi adó összegére.
  6. A támogatási összeg folyósítása a támogatási szerződés megkötését és az önrész befizetésének igazolását követően egy összegben történik.

 

4. A pályázat keretösszege

A pályázati keretösszeg 1100 MFt.

 

5. Pályázható kategóriák

Kategória típusa Kategória tartalma Egy pályázónak adható maximális támogatás összege (Ft)

A

Üveg- és fóliaházak telepítéséhez szükséges eszközök beszerzése

(Fóliasátor szerkezete és fólia, árnyékolók, kazán, fatüzeléses meleglevegő-generátor, ventilátor-oromfalra, ventilátor vezérlő egységek,öntözés-vezérlőegységek, nedvesség- és páraérzékelők, A, B tápoldatozó tartály, szerelvény, csepegtető csövek, szűrők, öntöző-szórófejek, hidrofor rendszer stb.)

2 000 000

B

Kertészeti technológiai fejlesztéshez szükséges, valamint ültetvény-telepítési és talajjavítási eszközök beszerzése

(Traktor,függesztett permetezőgép, fűkasza, tárcsa, eke, ültetvény-kultivátor, függesztett műtrágyaszóró, permetező, sorközművelő kultivátor, bakhátkészítő, ágyás-előkészítő, burgonyatöltő, zöldség- és aprómagvető gép, burgonyaültető gép, palántázógép (2 soros), függesztett műrtágya-szóró, burgonya kiszedő, gyökérzöldség betakarító gép, kéttengelyes fixplatós vontatott jármű, egytengelyes vontatott jármű stb.)

2 000 000

C

Méhészet létrehozásához és fejlesztéséhez szükséges eszközök beszerzése

(Méhészeti eszközök, fedelezés eszközei, gépek, berendezések stb.)

500 000

D

Állattartó telepek fejlesztéséhez szükséges eszközök, beszerzése

(Takarmány-előkészítés, -kiosztás, -tartósítás és -kezelés gépei, az állathigiénia biztosításához szükséges gépek, állati termékek telepszintű kezelésének eszközei és gépei, trágyakezelés és szervestrágya-kijuttatás eszközei és munkagépei, istállók fűtése, szellőzése stb.)

3 000 000

 

6. Jogosultsági feltételek

  1. Pályázatot nyújthatnak be a kárpátaljai lakcímmel rendelkező egyéni vállalkozók és a kárpátaljai bejegyzési című mikro- és kisvállalkozások.
  2. Nem részesülhetnek támogatásban:

a) azok a vállalkozások, amelyek végelszámolás vagy csődeljárás alatt állnak, illetve amelyek ellen felszámolási vagy egyéb megszüntető eljárás van folyamatban,

b) a köztartozással rendelkező vállalkozások/egyéni vállalkozók,

c) azok a vállalkozások/egyéni vállalkozók, amelyek valótlan, megtévesztő információt nyújtottak a pályázati projekttel kapcsolatban.

  1. A pályázat tárgyát képező mezőgazdasági eszköz(öke)t a piaci árakhoz igazodóan, reális és takarékos módon kell kiválasztani, figyelembe véve a hatékony és eredményes pénzgazdálkodás elvét, valamint a szokásos piaci árnak történő megfelelést.
  2. A pályázatot magyar nyelven kell elkészíteni.
  3. A Pályázónak vagy vállalkozás esetén a pályázó tulajdonosának és képviselőjének tudnia kell magyarul.
  4. A projekt megvalósítási helyszínének alkalmasnak kell lennie a támogatási kérelemben jelzett tevékenység végzésére.
  5. A pályázat elutasításra kerül, ha a projekt megvalósítása kiemelkedően jelentős kockázatot hordoz, vagy a pályázat nincs összhangban a pályázati felhívás célkitűzéseivel.
  6. A pályázati felhívás keretében egy pályázó csak egy pályázatot nyújthat be.
  7. A beruházásnak Kárpátalja területén kell megvalósulnia.
  8. A beszerzés tárgyára vonatkozó ajánlatot csatolni kell a pályázathoz.
  9. A Pályázó vállalja, hogy a támogatási szerződés aláírását követő legalább 5 évig nem idegeníti el a támogatásból megvalósult fejlesztés tárgyát képező eszköz(öke)t.

 

7. A pályázáshoz szükséges dokumentumok

Egyéni vállalkozók esetén

Kötelezően:

  1. Az „Egán Ede” Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Központ’’ Jótékonysági Alapítvány (a továbbiakban: Alapítvány) honlapján keresztül, elektronikus úton benyújtott pályázati adatlap és a Pályázó nyilatkozata a következőkről:
  • a Pályázó más támogatási forrásairól a pályázott projekttel kapcsolatban,
  • a Pályázó köztartozás-mentességéről,
  • az önrész rendelkezésre állásáról,
  • adatvédelmi nyilatkozat.

A pályázat benyújtásakor eredetiben bemutatandó dokumentumok:

  1. árajánlat és magyar nyelvű fordítása,
  2. a Pályázó hivatalos bejegyzéséről szóló igazolás,
  3. a Pályázó személyi igazolványa,
  4. adószám (identifikációs szám) -igazolás,
  5. a Pályázó magyar nyelvtudását igazoló dokumentum (magyarigazolvány, vagy a magyar iskolai végzettséget igazoló dokumentum, középfokú nyelvtudást igazoló nyelvvizsga-bizonyítvány),

Amennyiben releváns:

  1. Amennyiben a projekt tárgyát képező eszköz rendeltetésszerű üzemeltetéséhez földterület szükséges, annak használati jogát igazoló dokumentumok (tulajdoni lap, bérleti szerződés),
  2. A gazdaképző tanfolyam elvégzéséről szóló igazolás.

 

Vállalkozások esetén

Kötelezően:

  1. Az Alapítvány honlapján keresztül, elektronikus úton benyújtott pályázati adatlap és a Pályázó nyilatkozata a következőkről:
  • a Pályázó más támogatási forrásairól a pályázott projekttel kapcsolatban,
  • a Pályázó köztartozás-mentességéről,
  • az önrész rendelkezésre állásáról,
  • adatvédelmi nyilatkozat.

A pályázat benyújtásakor eredetiben bemutatandó dokumentumok:

  1. árajánlat és magyar nyelvű fordítása,
  2. a Pályázó hivatalos bejegyzéséről szóló igazolás eredeti példánya,
  3. a vállalkozás képviseletére jogosult személy személyi igazolványa,
  4. a vállalkozás tulajdonosának személyigazolványa,
  5. a vállalkozás képviseletére jogosult személy aláírási címpéldánya,
  6. a Pályázó tulajdonosának és hivatalos képviselőjének magyarigazolványa, vagy a magyar iskolai végzettségéről szóló dokumentum, középfokú nyelvtudást igazoló nyelvvizsga-bizonyítvány.

Amennyiben releváns:

  1. amennyiben a projekt végrehajtásához földterület szükséges, annak használati jogát igazoló dokumentumok (tulajdoni lap, bérleti szerződés) eredeti példánya,
  2. a vállalati tevékenység végzéséhez szükséges engedélyek eredeti példánya,
  3. az exporttevékenységet igazoló dokumentum,
  4. a határon átnyúló együttműködés megvalósítását igazoló dokumentum,
  5. szabadalmak, védjegyek fénymásolata (amennyiben vannak ilyenek, és kapcsolódnak az üzleti elképzelés megvalósulásához),
  6. a gazdaképző tanfolyam elvégzéséről szóló igazolás (a Pályázó tulajdonosa vagy munkatársa vonatkozásában).

 

Az Alapítvány fenntartja a jogot, hogy a szerződéskötéshez további dokumentumokat kérjen be a Pályázóktól. Csak a minden mellékletet tartalmazó, határidőn belül érkezett pályázatok érvényesek.

 

8. A pályázat beadási határideje és módja

A pályázat benyújtásához a Pályázónak regisztrálnia kell elektronikusan a www.eganede.comhonlapon. Itt ki kell töltenie a pályázati kategóriának megfelelő elektronikus pályázati adatlapot. Ezt követően a pályázat mellékleteit az Alapítvány területileg illetékes irodájában kell bemutatni és itt kell aláírni a helyszínen kinyomtatott pályázati adatlapot és nyilatkozatot 2016. augusztus 1. és 2016. augusztus 31. 16:00 között. A pályázat benyújtásakor a mellékelt dokumentumok eredeti példányairól az Alapítvány másolatot készít. A Pályázó a benyújtott pályázatról átvételi elismervényt kap.

 

9. Főbb pályázatértékelési szempontok

Gazdaságfejlesztési tényezők

  1. A pályázati beadvány, azon belül a megvalósítani kívánt cél milyen mértékben illeszkedik a Kárpátaljai Gazdaságfejlesztési Stratégia célkitűzéseihez.
  2. A fejlesztés pozitív hatást gyakorol a foglalkoztatásra, kapacitásbővüléssel, termék/szolgáltatásskála bővülésével jár.
  3. A fejlesztés kiviteli ügyletek bonyolítását teszi lehetővé.
  4. A fejlesztés határon átnyúló együttműködést valósít meg.
  5. A beszerzendő eszköz ukrán, vagy magyar gyártmány.

Felkészültségi tényezők

  1. A kötelező 20%-os önrészen felüli, nagyobb önrész biztosítása.
  2. Munka-, vállalkozói-, releváns gazdálkodói tapasztalat.
  3. A Pályázó, vagy vállalkozás esetén a Pályázó tulajdonosának vagy munkatársának szakirányú végzettsége, illetve gazdaképzői tanfolyam elvégzése.
  4. Rendezett tulajdoni viszonyok.

 

10. A pályázat futamideje és elszámolása

A támogatás felhasználási határideje 2016. december 15. A kapott támogatási összeg felhasználásáról szóló elszámolás benyújtásának határideje 2016. december 31. Az elszámoláshoz 2016. július 15. és 2016. december 15. közötti számlák nyújthatók be.

 

11. A pályázat elbírálásának módja

A beérkezett jogosult pályázatok anyagát az Alapítvány értékelés céljából eljuttatja a szakértői csoportnak. Az értékeléssel párhuzamosan sor kerülhet helyszíni ellenőrzés lefolytatására. Az Alapítvány kuratóriuma szakértőknek a pályázatértékelési szempontokban foglaltak szerint adott pontszámai alapján döntési javaslatot terjeszt az Irányító Testület elé. Az Irányító Testület jogosult az igényelt támogatási összeg csökkentésére.

A pályázati dokumentáció az Alapítvány archívumában kerül tárolásra. Az Alapítvány a pályázati eljárás során a Pályázó adatlapján aláírt nyilatkozattal összhangban az ott megadott adatokat szabadon felhasználja. A támogatás tényét az Alapítvány nyilvánosságra hozza.

A pályázatok támogatásáról szóló döntés várható időpontja a pályázat beadási határidejét követő 60. nap.

 

12.  Szerződéskötés

A nyertes pályázókkal az Alapítvány szerződést köt. A szerződéskötés feltétele, hogy a Pályázó az érvényes bankszámla meglétét, valamint köztartozás-mentességét igazolja. A szerződés mindkét fél általi aláírását követően kerül sor a fejlesztések finanszírozására. Szerződéskötéskor a Pályázónak nyilatkoznia kell a támogatásnak a pályázat céljának megfelelő és a szerződés által megszabott módon történő felhasználási, illetve elszámolási kötelezettségének vállalásáról.

A támogatási összeg folyósításának feltétele, hogy a Pályázó a pályázatban önrészként vállalt összeget a pályázat céljának megfelelően felhasználja, s az arról szóló igazolást az Alapítványnak benyújtsa.

Az Alapítvány inkasszó jogot létesít a pályázó valamennyi bankszámlájára a támogatás összegének biztosítékául.

 

13. A támogatás felhasználása, elszámolása

A Pályázó köteles a támogatási összeget a támogatási szerződésben meghatározott módon felhasználni, és a támogatással a rögzített határidőn belül a megfelelő számlák és bizonylatok benyújtásával az Alapítvány felé elszámolni. Az Alapítvány minden pályázat esetében helyszíni vizsgálatot tart a megvalósult fejlesztés tartalmát illetően.

A támogatási összeg fel nem használása, nem a szerződésben foglaltak szerinti felhasználása, illetve az elszámolás határidőn belül történő elmulasztása, valamint az elszámolás nem kielégítő volta esetén a támogatást vissza kell fizetni.

A vitás ügyek esetében bírósági eljárás keretében döntenek.

 

A pályázattal kapcsolatos kérdésekben a www.eganede.com honlapon,
valamint az alapítvány regionális irodáiban kaphatnak felvilágosítást.

 

A pályázati felhívás a pályázat benyújtási határidejének lejártáig módosulhat.
A módosított pályázati felhívást a Támogató a honlapján közzéteszi.

 

A pályázati felhívás és a támogatási szerződés esetleges ellentmondása esetén
a támogatási szerződés rendelkezései az irányadók.

Pin It on Pinterest

Share This