Kopogtató

Olybá tűnik, hogy Petro Porosenko hagyományt teremtene a kettős állampolgárságot szankcionáló sürgősségi törvénytervezetek benyújtásából Ukrajnában.

Április 8. óta a Kárpát-medencében határon innen és túl minden a magyarországi választási eredményekről szól. Sokan győzelmi mámorban úsznak, másokon a csüggedés, szomorúság, düh lett úrrá. Vannak, akik a csendes többség erejét méltatják, akadnak, akik az ellenzék gyengeségeit hibáztatják, mások a kivándorlás lehetőségét fontolgatják, megint mások csalást kiáltanak. Persze ez érthető, normális, szükséges – már…

„Lehet ellenállás a csendben maradás, és lehet az a megszólalás. Attól függően, hogy a hatalom mit akar. Az ellenállás mindig valaki más akarata ellenében mutatkozik meg. Ha nincs akaratosság, akkor nincs ellenállás.”

Március végéhez közeledvén egyre inkább sürgetnénk a tavaszi tél végét, hogy olvadjon el az utolsó hóbucka is és zöldüljön ki végre körülöttünk a világ. Amennyire véget vetnénk a szeszélyes időjárásnak, legalább annyira várjuk a határon túli magyarokat sem kímélő anyaországi választókampány végét, amely szintén elég bolondosra és etikátlanra sikeredett.

Lemosni minket a térképről, végképp eltörölni, hogy írmagunk se maradjon ezen a vidéken…

Nem kaphatunk meg mindent, amit szeretnénk. Ez az első leckék között van, amelyet gyermekkorunkban megtanulunk.

Elnyomás. Hamis vádak. Jogfosztás. Gyújtogatás. Robbantás. Terrorcselekmény. Megfélemlítés.

Ukrajna demokratikus ország, az európai normák zászlóvivője, ahol nem ismerik a korrupció fogalmát. Itt elsődleges szempont az állampolgárok – beleértve a nemzeti kisebbségek – védelme és jóléte. Az ország egyetlen Achilles-sarkát a feladat teljesítése jelenti, hogy az államnyelv státusát valódi tartalommal töltsék meg, de a törvényhozók éjt nappallá téve dolgoznak a probléma orvoslásán.

Lassan négy éve tart a kelet-ukrajnai fegyveres konfliktus, melynek sötét oldaláról legtöbbször hallgatnak, s csak elvétve kerül nyilvánosságra néhány részinformáció.