Kopogtató: a vég kezdete

– Hullna már darabjaira ez az ország, csak kerüljük el az újabb értelmetlen öldöklést – hallom egyre többször ismerőseimtől az ukrán válság kapcsán. Ilyenkor mindig visszhangzik bennem a kérdés: tényleg megúszhatjuk vérontás nélkül?

Füstbe ment terv lett csupán a tanévkezdő tűzszünet (is) az ország keleti részében. Erősödő fegyverropogásról, civil és katonai áldozatokról tudósítanak az ukrán médiumok. A hét egyik kiemelt híre, hogy pokolgépes támadás végzett Olekszandr Zaharcsenko donyecki szakadár vezetővel augusztus 31-én. A területen rendkívüli állapotot rendeltek el. Oroszország az Ukrán Biztonsági Szolgálatra (SZBU), Ukrajna az oroszokra és a szakadárokra mutogat.

Eduard Baszurin, a donyecki hadműveleti parancsnokság illetékese szerint Ukrajna nehéztüzérséget vonultatott fel, csapatokat vont össze Donyeck határában és támadásra készül a Donyecki Népköztársaság ellen. A vélt támadást szeptember 14-e környékére valószínűsíti Baszurin, aki a nyugati országok beavatkozását kérte Petro Porosenko ukrán elnök megfékezésére. A szakadár vezető talán nem az Amerikai Egyesült Államok (USA) közbelépésére célzott. Kurt Volker, az USA Külügyminisztériuma ukrajnai kérdésekkel foglalkozó részlegének képviselője (halkan teszem fel a kérdést, hogy ha a kárpátaljai kérdésekért felelős miniszteri biztost kitiltanák az országból, az amerikai külügy ukrajnai részlege miért nem zavarja az ukrán honatyákat?) szerint Ukrajnának szüksége van más országok segítségére – elsősorban halált okozó fegyverek hiányoznak a felszereltségből –, ezért Amerika kész tovább növelni az Ukrajnába szállítandó fegyverek mennyiségét.

Ízlelgetem egy ideig Volker kijelentését. Valóban halált okozó fegyverekből szenved a leginkább hiányt Ukrajna? Előttem van Timoscsuk Misa zárt koporsója, hallom, ahogy az édesanyja a katona felettesének szegezi a kérdését: miért kellett darabokban visszakapnia a fiát, akit egészséges fiatalemberként irányítottak a frontra? Gondolatban ismét Fancsikán kuporgok Lőrinc Anna néni régi kanapéján, és nézem, ahogy a gyászában is szívélyes asszony könnyei áztatják fia utolsó fekvőhelyét a virrasztás órái alatt… Uglyára visznek az emlékek, ahol megrendülve lépkedek a több száz fős tömegben Volodimir Cirik nyitott koporsója mellett, és minden sejtemmel a pokolba kívánom az értelmetlen háborút és az őrületet, amit a hazáért vívott hősies kiállásnak neveznek.

– Életét adta az országért, cserébe életben maradsz, Ukrajna? – kérdeztem akkor a 23 éves fiatal búcsúztatóját követően.

A kérdésben nyilván nem Ukrajna határoz. A lehetséges forgatókönyvek már gondosan őrzött íróasztalfiókokban lapulnak, és csak reménykedhetünk benne, hogy a civil lakosság számára legkevésbé fájdalmas szcenárium érvényesül a nagyhatalmak játszóterén.

Pallagi Marianna
Kárpátalja.ma