Tudják, hogy miről venni észre felénk a leginkább, ha hazaérkeznek a külföldön dolgozók? Minden internetszolgáltató rögvest bemondja az unalmast, ami a családi mozizásokba is belerondíthat, az ügyeletes szerkesztőinket pedig egyenesen a gutaütés kerülgeti.
Heti szinten keresnek otthonról vagy intézetből elszökött tizenéveseket Kárpátalján. Jó esetben pár napon belül előkerülnek, vagy kiderül, hogy egy barátjuknál vagy rokonuknál tartózkodtak. Amikor egy újabb eltűnt kiskorúról adunk hírt, kicsit összeszorul a torkom, hogy vajon miért ment el, netán a családi körülményei olyanok, hogy muszáj volt ehhez folyamodnia?
Hiába mutatott piros lapot az előző kormánynak a kárpátaljai magyarság 90%-a, az idő előrehaladtával egyre inkább kénytelenek vagyunk belátni: a tartalom a régi, csak a csomagolás változott.
Nincs rettegettebb annál, hogy ők kerülnek bajba. Hogy jön egy betegség, amin apa, az óriás, sem anya nem segíthet a gyógypuszijával.
Közel harminc kilométert tett meg gyalog Munkácstól Szolyváig a sztálinizmus áldozatairól megemlékező magyar közösség november 16-án.
Izgalmasan teltek az utóbbi napok Kárpátalján és Ukrajnában egyaránt.
Lélekszaggató fájdalommal kelni. Bízni abban, hogy csak egy rossz álom volt, miközben öntudatra ébredésed minden másodpercében egyre tisztábban érzed, ahogy ólomsúlyával végigkúszik a testeden és maga alá gyűr a gyász.
Egy órával többet aludtunk, mégsem vagyunk kipihentebbek. Még sincs időnk semmire.
Mintha valamilyen hollywoodi filmből, vagy híres amerikai tévésorozatból szakították volna ki azokat a gondolatokat, melyekkel az elfogadott törvényjavaslatról áradoztak a fiatal képviselők a szavazás után.
Ukrajnában október 14-én méltatják a haza védelmezőit. Volt államfőnk rendeletének értelmében 2015-től minden évben ezen a napon emlékezünk meg az országot védő katonákról – élőkről és elhunytakról egyaránt.
End of content
End of content