Kopogtató: tavaszköszöntő

Magunk mögött hagytuk a telet, mégis megmaradt a hideg idő és a fagyos hangulat. Az időjárás is mintha alkalmazkodott volna az emberekhez: szürke, borongós, napfénymentes. Nem vagyunk olyan reményteljesek, mint tavaly ilyenkor, a parlamenti választások előtt, amikor hittünk abban, hogy majd most hátha jobb lesz.

Ahogy régiónkban egyre több a viharjelzés, úgy idehaza és világban is csak gyűlnek a sötét felhők.

Jön a tavasz, jönnek a további reformok, aminek már egy jó ideje nem tudunk örülni. Előre félünk, hogy vajon az újítás most mit fog tőlünk elvenni, mennyire nehezíti meg a mindennapjainkban való boldogulást. A reformok kapcsán sokszor megfordulnak a fejemben olyan kérdések, hogy vajon marad-e a kórházunk és az anyanyelvű oktatás, és mikor lesz már végre itt is olyan életszínvonal, mint a szomszédainkban. Persze, a szegény ember legyen kreatív, és oldja meg a problémáit, hiszen tudjuk, hogy ebben az országban a gondok megoldása általában a pénztárcában keresendő. Ha üres a tárca, esetleg akkor – ahogyan egy okos honatyánk tanácsolta – ideje elgondolkodni, hogy a házőrzőt pénzzé változtassuk.

Az új bajok mellett maradtak a régiek is: a háború még mindig tart. Országunk vezetője kijelentette: nem mond le a krími területekről a donyeci békéért cserében. Olyannyira megszokottá vált, hogy tart a keleti vérengzés, hogy már nem számít új hírnek, ha újabb halottról hallunk.

A régi gondjaink között ott vannak a külföldön dolgozók is, akiknek a száma idén sem csökkent. Karácsony után ismét száz és száz kárpátaljai ment vissza a csehországi, magyarországi és németországi gyárakba.

Ha nem az ország, hát a nagyvilág ad aggódásra új okot. A tél végén az egész megye félelemben élt, hogy ide is elér az új vírus. Nem kis pánikot okozott, amikor felröppent a hír, hogy egy koronavírus-gyanús beteg van a beregszászi kórházban. Azóta kiderült, hogy az illető nem fertőződött meg, az emberek mégis nyugtalanok maradtak.

Szeretném, ha ez a tavasz valódi változásokat hozna, és jó irányba haladna ez az ország és kis hazám, Kárpátalja is. Olyan jó lenne arra ébredni holnap, hogy a háború véget ért és olyan reformok jönnek, amik valóban a nép érdekét szolgálják. Szeretném úgy várni az idei húsvétot, hogy tudjam, ünnep után nem megy vissza külföldre egy barátom és szerettem sem.

Bár nem kecsegtető a jelenlegi helyzet, mégis reménykedni kell. Mert a szürke felhők fölött ott ragyog Nap.

Szabó Kata
Kárpátalja.ma