Kárpátalja ma: tiszabökényi betlehemes
Harmadik alkalommal tartotta meg Beregszászban a kárpátaljai magyar görögkatolikus közösség betlehemes találkozóját, melyen Tiszabökény is képviseltette magát.
Harmadik alkalommal tartotta meg Beregszászban a kárpátaljai magyar görögkatolikus közösség betlehemes találkozóját, melyen Tiszabökény is képviseltette magát.
Számos feltalálót ismerünk, akik sokat tettek azért, hogy az ember meghódítsa az eget.
A Nagyszőlőstől hét kilométerre délnyugatra, a Tisza jobb partján fekvő Fancsikán négy templom – római és görögkatolikus, református és pravoszláv – tornya magasodik az égbe.
Talán nincs is olyan része Kárpátaljának, melyhez ne kapcsolódnának legendák, történetek.
Sok-sok évvel ezelőtt a The New York Times kritikusa azt mondta elragadtatva Pavarottiról – miután élőben hallotta őt énekelni –, hogy „amikor megszületett, Isten megcsókolta a hangszálait”.
„Nekünk itt van dolgunk. (…) Bár sokszor ütközünk falakba, de aztán mindig jön föntről egy erő, amely továbbvisz” – vallja a tehetséges kárpátaljai színésznő, aki a kínálkozó lehetőségek ellenére is szülőföldjén képzeli el jövőjét. Kárpátaljai portré címmel induló sorozatunk első riportalanya Tarpai Viktória. Vele beszélgettem életéről, legutóbbi szerepeiről, Kárpátaljáról.
December elsején nyitotta meg kapuit az Iceland nevű korcsolyapálya.
A Kárpát-medence lakói több mint 1200 éve foglalkoznak bivalytartással.
Szent István, II. Rákóczi Ferenc és Mikes Kelemen emlékét őrzi a település központjában lévő szoborpark.
Ungvár római katolikus közösségét az 1333–1337-es pápai tizedjegyzékben említik először.
End of content
End of content