Az ukrán tinédzserek 26%-ánál diagnosztizáltak már poszttraumás stressz szindrómát
Az Ukrán Nemzeti Tudományos Akadémia Gyermek- és Serdülőegészségügyi Intézetének tanulmánya szerint az ukrán tinédzserek 26%-ánál diagnosztizáltak már poszttraumás stressz szindrómát.
Okszen Liszovij oktatási miniszter közösségi oldalán közzétett posztjában elmondta, hogy ez nagyon magas arány, és nagy kihívás ennek leküzdése.
Olena Zelenszka kezdeményezésére létrehoztak Ukrajnában egy mentálhigiénés programot, melyről május 12-én tanácskoztak.
A program javaslata szerint 2023-ban és 2024-ben az oktatási folyamaton keresztül is segítenék az állampolgárokat a mentálhigiénés képességek fejlesztésében, valamint elsajátítanák, hogyan kell kezelni a vész- és krízishelyzeteket.
Emellett szeretnék, ha a hallgatók, diákok, tanulók, tanárok és szülők is kapnának pszichológiai támogatást.
Háború idején még fontosabb a mentális egészség gondozása – jelentette ki Okszen Liszovij.
A webbeteg.hu meghatározása szerint a poszttraumás stressz szindróma akkor alakul ki, amikor az ember valamilyen komoly megrázkódtatáson, stresszhatáson esik át. Korábban elsősorban a háborúkat megjárt katonáknál diagnosztizálták.
Ma már tudjuk, hogy egy közeli barát, családtag halála vagy súlyos betegsége, válás, szexuális zaklatás vagy erőszak is kiválthat hasonlót. Sőt, a terrorcselekmények szemtanúi, természeti katasztrófák túlélői is a poszttraumás stressz tüneteit mutathatják.
Az állandósult szorongás és félelemérzés akár a napi tevékenységet is akadályozhatja. Jellemző, hogy a beteg elvonul a külvilágtól, bezárkózik, „beszűkül”. Szélsőséges esetben kapcsolataik megszakadnak, munkaképtelenné válnak. Nem ritkán depresszióssá vagy alkoholistává válnak, súlyos esetben öngyilkosságot követhetnek el.
Ha a trauma gyermekkorban következik be, az gyakran vezet személyiségtorzuláshoz, viselkedészavarhoz. A gyerek agresszívvé, ingerlékennyé válhat, fél minden, a traumára emlékeztető élethelyzettől. Koncentrációs zavarok és a teljesítmény hanyatlása lehet még szembetűnő tünet.
A betegek az átélt eseményeket hosszú időn keresztül magukba fojtják, sem családtagjaiknak, sem orvosnak nem beszélnek a történtekről.
Egyáltalán nem vagy csak nagyon későn kérnek segítséget.
A diagnosztikában és a terápiában a legnagyobb kihívást éppen a betegek hallgatása okozza. Minél korábban jön a segítség, annál biztosabb a gyógyulás, ezért fontos, hogy minden megrázó életesemény, trauma után figyeljünk az azt átélt családtagra, hozzánk közel álló emberekre, és szükség esetén kérjünk orvosi segítséget!