Csökkent a tuberkulózisos esetek száma Kárpátalján

A tuberkulózisos esetek előfordulása 23%-kal csökkent év eleje óta Kárpátalján.

A Kárpátaljai Megyei Katonai Közigazgatási Hivatal június 3-ai tájékoztatása szerint ezzel egy időben a kimutatott akut és krónikus hepatitis B esetek számának növekedése figyelhető meg.

A helyzetet egy koordinációs tanácskozáson értékelték, amelyet Olekszandr Muzicsenko, a megye vezetőjének helyettese hívott össze. A találkozó célja az volt, hogy áttekintsék a tuberkulózis és a HIV terjedésére adott válaszintézkedéseket.

A tuberkulózis-fertőzések legnagyobb arányát a Nagybereznai, Beregszászi, Perecsenyi, Nagyszőlősi és Ilosvai járásban, valamint Munkácson mutatták ki.

Az első negyedév adatai alapján a tuberkulózis előfordulása 100 000 lakosból 16,1 eset. Az érintettek 2,5%-a kiskorú.

 A 346 528 veszélyeztetett személy közül 87 825 fő, azaz 25,3% esett át szűrésen az év első négy hónapjában. Közülük 109-nél igazolták a betegséget, 107-en már megkezdték a kezelést. 414 olyan személyt is megvizsgáltak, akik kapcsolatba kerültek fertőzött személyekkel.

Tavaly már a HIV-fertőzést is szigorúbban ellenőrizték megyénkben.

Az állapotos nőknek például kötelező a szülés előtti tesztelés. 

Tavaly 8767 várandós nőnél egyszer, 3490-nél kétszer, 213-nál pedig háromszor végeztek HIV-tesztet. Ezen kívül 45 férfinél és 27 kiskorúnál is elvégezték a HIV-tesztet.

A 2024-es évben 4 várandós nőnél és 3 tizennyolc hónaposnál idősebb gyermeknél mutatták ki a fertőzöttséget.

Az elmúlt évben nőtt a krónikus és akut vírusos hepatitis észlelésének száma. Hepatitis B és C esetet is mutattak ki tavaly. Tavaly összesen 50 újonnan észlelt krónikus hepatitis B és 84 hepatitis C esetet regisztráltak a régióban tavaly. Míg 2025 első négy hónapjában az akut és krónikus hepatitis B előfordulása nőtt.

Jelenleg 92 krónikus hepatitis C-ben szenvedő beteget és 477 krónikus hepatitis B-ben szenvedő beteget kezelnek a megye speciális egészségügyi intézményeiben.

Gyermekek tuberkulózis és hepatitis B elleni védőoltása

A kárpátaljai kórházak szülészeti osztályain idén az újszülöttek 92%-a kapott védőoltást tuberkulózis és 63%-uk hepatitis B ellen.

A legmagasabb védőoltási arány a szolyvai, a beregszászi és az ungvár városi kórházakban tapasztalható.

Jelenleg 4343 adag különálló hepatitis B vakcina és 5081 adag kombinált gyógyszer (DTP + HiV + hepatitis B) van tartalékban a régióban. További 9700 adag vakcina várhatóan a hét végére érkezik meg.

A hivatal kihangsúlyozta, hogy továbbra is azon vannak, hogy megakadályozzák a fertőző betegségek terjedését, ezzel egyidőben pedig a diagnosztizálásra és a kezelésre is nagy hangsúlyt fektetnek.

Ezen fertőző betegségek időben való észlelése kulcsfontosságú a fertőzés előrehaladásának megfékezéséhez és a terjedés csökkentéséhez. A korai felismerés lehetővé teszi a kezelést és a megfelelő életviteli változtatásokat, amelyek segítenek az immunrendszer egészségének fenntartásában.

Kárpátalja.ma