Évente 3 ezer daganatos megbetegedést diagnosztizálnak Kárpátalján
Kárpátalján évente mintegy háromezerrel emelkedik a daganatos megbetegedések száma – közölte Andrij Ruszin professzor, a Kárpátaljai Megyei Állami Adminisztráció egészségügyi főosztályának onkológiai szakterületen dolgozó szakértője.
A férfiaknál leggyakrabban a tüdő- és a prosztatarák, a nőknél az emlő- és a szeméremtest daganatos megbetegedése a vezető.
A betegek 98%-át a megyei onkológián kezelik.
Jelenleg Kárpátalján 27 ezer rákbeteg él.
A legveszélyeztetettebbek a 40 év felettiek.
Andrij Ruszin hangsúlyozta: a betegség legyőzésének leghatékonyabb módja a korai diagnózis. Az első és második stádiumban lévők gyógyulási esélyei a legkedvezőbbek, akár teljes felépülés is elérhető náluk.
A daganatos megbetegedések kockázata a WHO becslése szerint 30-50%-kal egészséges életmóddal és odafigyeléssel megelőzhető.
Halina Szitnik, Ukrán Egészségügyi Minisztérium Kárpátaljai Megyei Betegségellenőrzési és Megelőzési Központjának főigazgatója elmondta, hogy egyszerű szabályok betartása szükséges csupán, többek között:
- a dohányzás és a szeszes italok fogyasztásának kerülése,
- rendszeres testmozgás,
- normális testsúly fenntartása,
- helyes táplálkozás,
- fertőző betegségek megelőzése,
- a túlzott napozás kerülése.
Hangsúlyozzák: a rák nem halálos ítélet.
Nyitókép: kárpátaljai OVA