Halálos áldozatot követelt a koronavírus új variánsa Ukrajnában

Ivano-Frankivszk megyében jegyezték fel az új FLiRT koronavírus-alvariáns első halálos esetét – írja az UNIAN augusztus 7-én.

„A laboratóriumi vizsgálatok megerősítették, hogy az Omicron törzs FLiRT alvariánsa volt a szervezetében. Az idős hölgynek kísérő betegségei is voltak: cukorbetegség, szívkoszorúér-betegség. A fő diagnózis szerint azonban koronavírusos volt”

– közölte Ruszlan Szavcsuk, az egészségügyi minisztérium Ivano-Frankivszk megyei regionális betegségmegelőzési központjának főigazgatója.

A 80 éves nő súlyos állapotban, magas lázzal került kórházba. Az orvosok stabilizálták az állapotát, de néhány nappal később életét vesztette.

Ukrajna Egészségügyi Minisztériuma korábban arról adott tájékoztatást, hogy júliusban három FLiRT-esetet regisztráltak az országban: kettőt Kijevben, egyet pedig Ivano-Frankivszk megyében.

Kárpátalja.ma

Nyitókép forrása: ua.depositphotos.com

Kapcsolódó: