Magnéziumhiány: miért gyakoribb időskorban?

Bizonyos életkorra jellemző sajátosságok nagyban megnövelhetik az időskori magnéziumhiány kockázatát, amely ráadásul újabb kórképek kialakulásának forrása lehet.

Az emberi szervezet számára az egyik legfontosabb nyomelem a magnézium, amely elsősorban a csontokban, illetve a máj- és izomsejtekben található meg. Hiányában izomgörcs – leggyakrabban vádli- vagy rágóizomgörcs – kimerültség, ingerlékenység, gyakori fej- és hátfájás, fokozott álmosság, étvágytalanság, hideg lábfej, vagy akár keringési zavarok is felléphetnek.

Kevesebb bevitel, több betegség

Magnéziumhiány bármely életkorban felléphet, de az idősebbeknél kifejezetten gyakori problémának számít. Ennek fő oka az életkorra jellemző kevesebb és kevésbé változatos táplálékbevitel, amely így nem tartalmaz annyi magnéziumot sem, amennyire a szervezetnek szüksége lenne. Egyre inkább csökken az általános aktivitás, egyre többször kell számolni különböző megbetegedésekkel, mindez pedig az étvágyra is hatással van.

Ráadásul emellett az életkorral a magnézium felszívódása is csökken a bélből, miközben a vesében történő kiválasztás megnő. Szintén magnéziumhiányt okozhatnak különböző krónikus megbetegedések – például a vesefunkciók károsodása vagy a Crohn-betegség –, valamint olyan rendszeresen szedett gyógyszerek is, amelyek akadályozhatják a nyomelemek megfelelő felszívódását. Ilyenek lehetnek például a refluxgyógyszerek, az antibiotikumok, görcsoldók, koleszterin- és vérnyomáscsökkentők, hormonpótlók, az inzulin vagy például egyes asztmagyógyszerek.

Változatos étkezés

A kelleténél kevesebb mennyiségű magnéziumbevitel nagyban megnövelheti bizonyos betegségek kialakulásának kockázatát, ráadásul hiánya még az öregedés folyamatát is felgyorsítja. Ahhoz, hogy mindez megelőzhető legyen, időskorban is határozottan törekedni kell a változatosan egészséges, magnéziumban gazdag étrendre. Magas magnéziumtartalmú élelmiszer például a dió, mandula, mogyoró, tökmag, a teljes kiőrlésű gabonafélék, búzakorpa, barna rizs, árpa, fehérbab, borsó, paraj, a különböző halfélék, valamint a jó minőségű étcsokoládé is.

Érdemes megemlíteni, hogy a magnézium mellett javasolt nagyobb figyelmet fordítani a káliumbevitelre is. A kálium képes mérsékelni az időskorban jellemző magas vérnyomást, valamint csökkenti a stroke, a kamrai szívritmuszavar és a vesekőképződés kockázata mellett a csont leépülésének mértékét is. Káliumot tartalmaz például az édes- és a fehérburgonya, cékla, feketebab, csiperkegomba és a banán, ezért ezekből is javasolt rendszeresen fogyasztani.

Komplex pótlás

Ha valamilyen okból – például nagyfokú étvágytalanság vagy bizonyos betegségek esetén – a magnézium élelmiszerekkel csak nehezen pótolható, vagy már kialakult a hiánybetegség, érdemes célzott pótlásba kezdeni. Ez kezdeti stádiumban otthon, magnéziumot tartalmazó táplálékkiegészítőkkel és vény nélkül kapható gyógyszerekkel is lehetséges. A patikában elérhetőek olyan komplex készítmények, amelyek egyszerre tartalmaznak magnéziumot és káliumot is, ezért rendszeres alkalmazásuk pozitívan befolyásolhatja a különböző anyagcsere-folyamatokat, az ideg-, az izomzat-, a szív- és a keringésirendszer működését.

Ajánlott olyan készítményt választani, amely könnyen felszívódó módon, a szervezetben is előforduló természetes vegyület formájában tartalmazza a hatóanyagokat, ezzel lehetővé téve az egyenletes és szükséges magnézium- és káliumbevitelt. Ha azonban a pótlás ellenére a hiányállapot tartósan jelentkezik, elengedhetetlenül szükséges az orvosi konzultáció, valamint a problémát kiváltó okok pontos felderítés.

Forrás: házipatika.com