Miért lesz rákos egyre több fiatal?
Már rég nem csupán az idősek betegsége a rák – egyre több az 50 év alatti, akár egyetemista érintett is. Mutatjuk, milyen tényezők számlájára írható mindez.
A globális trend afelé halad, hogy az újonnan rákkal diagnosztizált betegek egyre fiatalabbak lesznek. Az tehát csupán egy tévhit, hogy a daganatos megbetegedések csak az idős emberekre jellemzőek – olvasható a chicagói orvos, dr. Jalal Baig CNN-en publikált véleménycikkében, amelyet az után írt, hogy Katalin hercegnénél 42 évesen rákot diagnosztizáltak.
Mell-, gyomor- és bélrák támadja a fiatalokat
Egy 2023-as tanulmányra hivatkozva az EconomX azt írta, hogy 1990 és 2019 között 79,1 százalékkal nőtt a korai – vagyis az 50 év alattiakat érintő – rákos megbetegedések előfordulása világszerte. A 2010 és 2019 közötti időszakban az Egyesült Államokban például a mellrák okozta a legtöbb megbetegedést a fiatalabbak körében, de nőtt gyomor- és bélrákos esetek aránya is nőtt.
Ezek miatt egyre több a rákos fiatal
A szakértők megállapításai szerint a környezet és az életmód jóval nagyobb szerepet játszik a rákos megbetegedések kialakulásában, mint a genetika. A leginkább az alábbiak számlájára írható a korai rák megjelenése:
- ultrafeldolgozott ételek fogyasztása;
- cukros italok fogyasztása;
- sok vörös hús fogyasztása;
- dohányzás;
- alkoholfogyasztás;
- alvászavarok;
- elhízás;
- fizikai inaktivitás;
- túlzott antibiotikumhasználat;
- bizonyos, a mikrobiomot felborító gyógyszerek.
A rák egyébként általában évtizedek alatt fejlődik ki, ezért a fiatalabb korban diagnosztizált daganatos betegek valószínűleg már csecsemő- vagy magzatkorukban ki voltak téve a kockázati tényezőknek. A császármetszés és a szintetikus progeszteron erre gyakorolt hatását még vizsgálták.
Forrás: hazipatika.com
