Sok betegség hajnalban robban – ez az oka

Veszélyesek a kora reggeli órák, eddig azonban nem tudtuk, miért.

Régóta ismert, hogy a szívrohamok jelentős része hajnali 4 és délelőtt 10 között következik be, ennek oka azonban eddig nem volt világos. Ez a fajta különös időzítés szervezetünk, és persze a sejtjeink napi bioritmusával függ össze.

A cirkadián ritmus minden egyes sejtünkben „ketyeg”, és rengeteg dolgot szabályoz – köztük azt is, hogy a sejt miként reagál az oxigénhiányra. Ez pedig befolyásolni tudja az egyes, a szervezet oxigénciklusával összefüggő betegségek kezdetét is – számolt be a Weizmann Tudományos Intézet Biomolekuláris Kutatórészlegének kutatási eredményeiről az ng.24.hu.

Egy fehérje a kulcs

2019-ben orvosi Nobel-díj járt a sejtek oxigénhiányra adott válaszreakcióját meghatározó fehérjéjének, a HIF-1α molekulának felfedezéséért. Ennek lényege, hogy ha kevés az oxigén, a molekula felhalmozódik és belép a sejtmagba, ahol olyan géneket kapcsol be, amelyek az oxigénhiányra adott válaszért felelnek. A kutatók most egy másik molekula, a cirkadián ritmus egyik főszereplőjeként működő BMAL1 szerepét is feltárták: a HIF-1α stabilizálásában és aktiválásában is jut neki feladat. Ez azt is megmagyarázza, miért változik a napszakkal az, hogy miként válaszol a szervezetünk az oxigénhiányos helyzetekre, és miért tér el az egyes betegségekre, fertőzésekre adott reakció is a napszak függvényében.

A kutatók egérkísérletek feltárták, hogy amelyekben egyik fehérje se volt jelen, igen kis arányban élték túl az oxigénhiányos helyzeteket éjjel, ám a nappali órák során nem volt eltérés a többi, a fehérjékkel rendelkező egérhez képest. Ez annak köszönhető, hogy a BMAL1 is változik a napszakokkal, ez okozhatja a cirkadián ritmus és a betegségek, illetve a halálozás közti kapcsolatot.

Forrás: hazipatika.com