Terheléses cukor- és inzulinrezisztencia-vizsgálat

Az inzulinrezisztencia ténye laboratóriumi vizsgálattal megállapítható – ugyanakkor a vérvételi eljárás az átlagosnál bonyolultabb. Érdemes felkészülni rá.

A terheléses vércukor és inzulinrezisztencia-vizsgálat során megmérik, hogy testünk mennyire képes hasznosítani, a sejtjeink számára döntően fontos energiaforrást jelentő glükózt. A glükóz hasznosításában (vagyis hogy a véráramból eljusson a sejtekhez) az inzulin nevű hormon segíti a szervezetet, amelyet a hasnyálmirigy termel. Az inzulin hatására tehát nő a sejtek glukóz felvétele, ezzel egy időben csökken a véráramban ennek koncentrációja. Inzulin rezisztenciáról akkor beszélünk, ha az inzulin eredményezte vércukorcsökkenés csak az átlagosnál/élettaninál nagyobb mennyiségű inzulinnal érhető el, tehát csökken az inzulin sejtekre gyakorolt hatása vagy másképp fogalmazva a szervezet rezisztenssé válik az inzulinra. Az inzulinhatás további csökkenése során már ez a megnövekedett inzulin mennyiség sem elegendő a normális vércukorszint megtartásához.

Inzulinresztenciához vezető leggyakoribb állapot az elhízás, de endokrin betegségek mint például a policisztás ovárium szindróma (PCOS) vagy ritkább, veleszületett formák szintén inzulin rezisztenciát okozhatnak. Az inzulinrezisztencia további fokozódása (a zsíranyagcsere károsodását is okozva) esetén a vércukorszint emelkedése elérheti azt a küszöböt is, mely felett már cukorbetegségről- 2-es típusú diabéteszről- beszélünk.  Az inzulinrezisztencia meghatározható egy egyszeri, éhgyomorra vett vércukor és inzulin mérésből. Azonban, ha az inzulin hatás dinamikájára is kíváncsiak vagyunk az úgynevezett orális cukor terheléses vizsgálatot (OGTT) kell végeznünk, ahol a szervezet a mesterségesen (szájon át =orális) bevitt glükózra adott válaszát monitorozzuk meghatározott időpontokban levett vérmintákból.

A orális glükózterhelés némiképp bonyolultabb mint egy átlagos vérvétel, ez az állítás pedig nem csupán magára a vizsgálati folyamatra, hanem már a megelőző napokra vonatkozó előzetes elvárásokra is igaz. Így készüljünk fel rá, és erre számítsunk a vizsgálat napján! Ne feledjük: a jól előkészített és megszervezett terheléses vizsgálat megbízhatóbb, a diagnózist is jobban alátámasztó eredményt fog szolgáltatni.

Inzulinrezisztencia-vizsgálat előtt

• Lényeges, hogy a vizsgálatot megelőző három napban csak átlagos fizikai tevékenységeket végezzünk – vagyis kerüljük például a megterhelő edzéseket.
• Ugyanebben a három napban úgy étkezzünk, hogy fogásaink egy nap összesen legalább 150 grammnyi szénhidrátot tartalmazzanak. Ehhez a fajta diétához nem lesz szükségünk különleges ételtípusokra, csak figyelembe kell venni a mennyiségekre és ételfajtákra vonatkozó ajánlásokat. Ma már szerencsére számos ajánlást találhatunk az interneten azok számára, akik csak pont 150 grammnyi szénhidrátot akarnak egy nap fogyasztani – ezeket nyugodtan használhatjuk kiindulópontul, lásd például itt vagy itt.
• A vizsgálat időpontja előtt 12 órával már semmit se együnk, mert a vizsgálatot éhgyomorra végzik. Inni tiszta vizet lehet ebben az időben is.

Inzulinrezisztencia-vizsgálat közben

• A vizsgálatot általában reggel vagy délelőtt végzik, nyugalmi állapotban (de nem probléma, ha a mérések között kicsit elkóborolunk az épületben; komolyabb gyaloglásokat vagy egyéb mozgást viszont ne végezzünk.)
• A vizsgálathoz 5 perc alatt 75 gramm glükózt kell elfogyasztani, amelyet általában 3 deciliter vízben oldanak fel. Az oldat igen tömény és édes lesz, ami néhány embernek émelyítő lehet, de ezt a hatást megpróbálhatjuk ellensúlyozni egy kevés citrom belefacsarásával az oldatba. Fontos, hogy 5 perc alatt az egész mennyiséget megigyuk.
• Az oldat elfogyasztása után három különböző időpontban fognak tőlünk vért venni: a 0., a 60. és a 120. percben (terhesség alatt a 0. és a 120. percben). Azon túl, hogy többször történik, a vérvétel módja pontosan meg fog egyezni azzal, amit a hagyományos laborvizsgálatok esetén szoktunk tapasztalni, vagyis az apró tűszúráson túl sem fájdalommal, sem egyéb kellemetlenséggel nem jár. 
• Megeshet ugyanakkor, hogy a vizsgálat során nagyon leesik a vércukorszintünk, amitől elgyengülünk, illetve remegést, izzadást tapasztalunk magunkon. Ebben az esetben szóljunk a vizsgálatot végző orvosnak, aki dönt a továbbiakról (amibe beletartozik az is, hogy akár le is állíthatja a vizsgálatot).

Inzulinrezisztencia-vizsgálat után

Ha végeztünk a vizsgálattal, visszatérhetünk napi tevékenységeinkhez: ehetünk, ihatunk, dolgozhatunk és edzhetünk is –  de ha lehet, aznap csak visszafogottabban, mert bár a levett vér mennyisége csekély, az erre érzékenyebbek a megszokottnál fáradtabbnak, gyengébbnek érezhetik magukat a vizsgálatot követően.

Forrás: HáziPatika.com