Az EU meghosszabbította az ukrajnai misszió megbízatását

Az Európai Unió Tanácsa 2027. május 31-ig meghosszabbította az ukrajnai polgári biztonsági ágazat reformjával foglalkozó uniós tanácsadó misszió (EUAM Ukrajna) megbízatását, hogy megkönnyítse Oroszország Ukrajna elleni agressziója során elkövetett nemzetközi bűncselekmények kivizsgálását és büntetőeljárás alá vonását – közölte az uniós tanács kedden.

Az EUAM Ukrajna stratégiai tanácsadást és képzést nyújt az ukrán igazságügyi hatóságoknak az Oroszország által elkövetett bűncselekmények elszámoltathatóságára, valamint gyakorlati támogatást nyújt a reformintézkedésekhez az uniós normákkal, valamint a jó kormányzás és az emberi jogok nemzetközi elveivel összhangban, többek között Ukrajna uniós csatlakozásával kapcsolatos kötelezettségvállalásainak támogatása érdekében.

A misszió anyagi támogatást nyújthat vagy felszerelést is adományozhat az ukrán hatóságoknak. Szoros együttműködést biztosít a Hágában működő Nemzetközi Büntetőbírósággal (ICC), az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, szintén hágai székhelyű uniós ügynökséggel (Eurojust), valamint az Ukrajnában elkövetett nemzetközi bűncselekmények kivizsgálását támogató tagállamokkal.

Az EUAM Ukrajna polgári missziót 2014. július 22-én hozta létre az Európai Unió. Általános célja, hogy támogassa Ukrajnát a jogállamiságot erősítő, fenntartható, elszámoltatható és hatékony biztonsági szolgáltatások és az igazságszolgálatás kiépítésében.

Az EUAM Ukrajna kirendeltségekkel rendelkezik Kijevben, Lembergben és Odesszában. A harkivi és mariupoli kirendeltség jelenleg nem működik – jegyezték meg.

Forrás: mti.hu