Légicsapás érte Harkivot
Nap közben az orosz erők újabb csapást mértek irányított légibombákkal a keleti országrészben lévő – Ukrajna második legnagyobb városára – Harkivra.
Oleh Szinyehubov, a megye kormányzója közölte, hogy az eddigi adatok szerint hatan vesztették életüket – köztük egy 14 éves lány – és közel hatvanan sérültek meg. Találat ért egy 12 szintes lakóépületet, amelyben tűz ütött ki és a környező autók is kigyulladtak. A kormányzó tájékoztatása szerint öt helyen történt becsapódás a városban.
Az Oroszországgal határos északkeleti Szumi megye ügyészi hivatala közölte, hogy péntekre virradóan az orosz erők légicsapást mértek egy meg nem nevezett vállalatra, a támadásban az eddigi adatok szerint két ember életét vesztette és kilencen megsebesültek.
Donyeck megyében – a helyi kormányzó tájékoztatása szerint – az orosz hadsereg Kurahove településre mért Uragan rakétavetővel támadást, aminek következtében legalább öten megsérültek, de a romok alatt még túlélők után kutatnak.
Az ukrán légierő közlése szerint péntekre virradó éjjel az orosz erők 18 Sahid drónnal és egy Iszkander-M rakétával támadták meg Ukrajnát, a légvédelem 12 drónt lőtt le.
Az ukrán vezérkar legfrissebb, pénteki összesítése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége megközelítette a 614 ezret. Az ukrán erők csütörtökön megsemmisítettek egyebek mellett egy orosz repülőgépet, három harckocsit, 23 tüzérségi és egy légvédelmi rendszert, valamint 84 drónt.
Forrás: MTI
Nyitókép: harkivi DSZNSZ