Az EU vissza nem térítendő támogatást folyósít Ukrajnának

Az Európai Unió 289 millió euró sürgősségi, makroszintű pénzügyi támogatást folyósít Ukrajnának, és 120 millió euró összegű vissza nem térítendő támogatást nyújt az országnak az EU és Ukrajna közötti állam- és ellenállóképesség-építési szerződés keretében – közölte az Európai Bizottság pénteken.

A támogatás az ukrán kormányt a katasztrófavédelem és a polgári jellegű válságkezelés központi és helyi szintű megerősítésében segíti.
Az Európai Bizottság január 24-én jelentette be, hogy 1,2 milliárd euró összegű sürgősségi makroszintű pénzügyi támogatási programot indít Ukrajna megsegítésére, továbbá 120 millió vissza nem térítendő támogatást juttat az országnak.

Az 1,2 milliárd eurós támogatás első részlete 600 millió eurót tesz ki: ennek első felét – 300 millió eurót – a múlt héten folyósította az unió, és most fizette ki a fennmaradó részt. Közölték azt is: a sürgősségi makroszintű pénzügyi támogatási program „számottevően hozzá fog járulni ahhoz, hogy javuljon Ukrajna makrogazdasági stabilitása a jelenlegi helyzetben, amikor is az ország ellen provokáció nélkül és indokolatlanul inváziót indított Oroszország”. A program azt juttatja kifejezésre, hogy az EU állhatatosan támogatja Ukrajnát – tették hozzá.

Forrás: hirado.hu