Zelenszkij az amerikai elnök különmegbízottjával tárgyalt Kijevben
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fogadta hétfőn Kijevben Keith Kelloggot, Donald Trump amerikai elnök ukrajnai ügyekben illetékes különmegbízottját, akivel az Oroszország által Ukrajna ellen indított háborút lezáró béke elérésének lehetőségeit vitatta meg.
Az ukrán államfő az X-en közzétett bejegyzése szerint „eredményes beszélgetést” folytatott az amerikai tisztségviselővel.
„Megvitattuk a békéhez vezető utat, és azt, hogy mit tudunk közösen a gyakorlatban tenni annak érdekében, hogy közelebb kerüljünk hozzá. Ez magában foglalja az ukrán légvédelem megerősítését, a közös gyártást, valamint a védelmi fegyverek közös beszerzését Európával együtt. És természetesen a szankciókat Oroszország ellen és azokkal szemben, akik segítik Moszkvát”
– osztotta meg Zelenszkij.
Reményét fejezte ki, hogy az Egyesült Államok továbbra is vezető szerepet vállal Ukrajna védelmi támogatásában. „Világos, hogy Moszkva nem fog megállni, ha nem állítják meg aránytalan ambícióit erővel” – tette hozzá. Megköszönte Kelloggnak, hogy lUkrajnába látogatott, és kifejezte háláját Trump elnöknek az országa támogatására adott jelzésekért és „a pozitív döntésekért, amelyek Ukrajna és az Egyesült Államok számára egyaránt” előnyösek. Nagyra értékeljük az amerikai nép támogatását” – zárta bejegyzését Zelenszkij.
Később az ukrán elnöki iroda közölte, hogy a találkozón szó esett a fronton kialakult általános helyzetről és az ukrán katonák szükségleteiről is – számolt be a Jevropejszka Pravda hírportál.
A közlés szerint Zelenszkij megerősítette, hogy Ukrajna kész amerikai fegyvereket, elsősorban légvédelmi rendszereket vásárolni. A felek megvitatták a közös dróngyártást, illetve ukrán drónok amerikai részről történő megvásárlásának lehetőségét, valamint a fegyvervásárlást európai partnerekkel együttműködésben.
Forrás: mti.hu
Nyitókép: Volodimir Zelenszkij és Keith Kellogg találkozója Kijevben, 2025. július 14-én. Forrás: Volodimir Zelenszkij Facebook-oldala
