Zelenszkij még két Patriot rendszert kért az Egyesült Államoktól

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Antony Blinken amerikai külügyminiszterrel folytatott keddi kijevi megbeszélésén közölte, hogy két további Patriot légvédelmi rakétarendszerre van szükség a kelet-ukrajnai Harkiv és térsége védelméhez.

Zelenszkij a megbeszélésen – amelynek az elején tett nyilatkozatok idején jelen volt és beszámolt műsorában a TSZN ukrán hírtelevízió – jelezte Blinkennek, hogy Ukrajnának a legnagyobb hiánya éppen a légvédelemben van és ez egyben a legnagyobb problémája. „Jelenleg tényleg szükségünk van két Patriotra Harkivnak és régiójának a védelmére, mert ott az embereket támadások érik, és nagyon aggódnak emiatt” – magyarázta az államfő.

Blinken elismerte, hogy Ukrajna most „nehéz időket” él át, egyúttal közölte, hogy az Egyesült Államok segítsége „már úton van”, további védelmi felszereléseket pedig később szállítanak. Az amerikai külügyminiszter kifejezte: bízik abban, hogy ez a segítség kulcsfontosságú lesz Ukrajnának az orosz agresszió elleni harcában.ű

Az amerikai külügyminiszter kedden érkezett Ukrajnába. Látogatása idején a tervek szerint találkozik Denisz Smihal miniszterelnökkel és Dmitro Kuleba külügyminiszterrel is.

Forrás: MTI

Nyitókép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Antony Blinken amerikai külügyminiszter találkozója Kijevben 2024. május 12-én. Forrás: UNIAN

Kapcsolódó: