2016. június 1., szerda

[vc_row][vc_column width=”1/2″][bsf-info-box icon=”Defaults-heart” icon_size=”32″ icon_color=”#81d742″ icon_animation=”fadeIn” title=”Névnap” hover_effect=”style_3″]Tünde – Vörösmarty Mihály névalkotása a tündér szóból.[/bsf-info-box][/vc_column][vc_column width=”1/2″][bsf-info-box icon=”Defaults-user” icon_size=”32″ icon_color=”#81d742″ title=”Idézet” hover_effect=”style_3″]

„Nem volt felelni valóm, hiszen nem mondott újat, ő nem fogta fel, hogy attól, hogy kölcsönösen szeretjük egymást, még úgy meg tud döfni, hogy térdre esem. Éppen azért, mert szeret, és mert én is szeretem. Csak az tud nekem fájdalmat okozni, akihez közöm van.”

Szabó Magda

[/bsf-info-box][/vc_column][/vc_row][vc_row][vc_column][vc_tabs interval=”0″][vc_tab title=”A nap aktualitása” tab_id=”1401028353-1-937d59-4f9a”][vc_column_text]EZEN A NAPON EMLÉKSZÜNK RÁ:

Feszty Árpád (Ógyalla, 1856. december 24. – Lovrana, 1914. június 1.) Festő. 1892 nyarán Mednyánszky László és más festők társaságában Munkácson dolgozott, hogy a helyszínen készítse el a Magyarok bejövetele című körképének vázlatait. A művészek heteken át dolgoztak a közeli hegyekben, esténként a Csillag Szállóba tértek haza, ahol műtermet rendeztek be maguknak. A körkép színvázlatain kívül számos, a Munkács környéki hegyeket megörökítő festmény is született, de a Latorca-völgy, a Várhegy, a Gális-hegy és a klastrom hegye megörökítésre került a Magyarok bejövetelén is.

Forrás: Keresztyén Balázs: Kárpátaljai Művelődéstörténeti Kislexikon (Hatodik Síp Alapítvány – Mandátum Kiadó, Budapest – Beregszász, 2001.)

MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

– A Petőfi kör történész vitát rendez az időszerű közéleti kérdésekről (1956).

– Brunszvik Teréz grófnő megalakítja az első magyarországi kisdedóvó intézetet (1828).

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.[/vc_column_text][/vc_tab][vc_tab title=”A nap igéje” tab_id=”1401028353-2-77d59-4f9a”][vc_column_text]ISTEN IGÉRETE TÉKOZKÓ GYERMEKEINEK (1)

„Még távol volt, amikor apja meglátta őt, megszánta, elébe futott, nyakába borult, ésmegcsókolta őt.” (Lukács 15:20)

James Bradley lelkész rámutatott a tékozló fiú történetében egy érdekes, de kevéssé ismert dologra. A kis zsidó falvakban a családok szoros közösségekben éltek, ahol az emberek jól ismerték egymást. Tehát, ha ilyen eset történt, a hír gyorsan terjedt. Amikor a fiatalabb fiú kikérte az örökségét, az olyan volt, mintha ezt mondta volna apjának: „Nem győzöm várni, hogy meghalj. Most akarom, ami jár nekem!” Hallatlan dolog! Aztán elment, elfelejtette az értékrendet, amit tanult, és elpazarolta örökségét partikra és prostituáltakra. Végül elszegényedet, és disznókat kellett őriznie. El tudod képzelni, milyen szégyenfolt ez egy zsidónak?! Miután összetörte apja szívét, és áthágta a közösség törvényeit, úgy döntött, hogy hazamegy. Ekkor futott elé az apja. Tudod miért? Ilyen csúfos bukás után hazatérve a falu vénei kötelezték volna, hogy részt vegyen egy megszégyenítő szertartáson, amit héberül kezazahnak neveznek. Összetörtek volna egy agyagkorsót a lába előtt, ezzel azt jelezve, hogy minden kapcsolata megszakadt a közösséggel, és többé nem látják szívesen. Ezért futott elé az apja. Azt gondolta magában: „El kell érnem a fiamhoz a kegyelemmel, mielőtt a falu vezetői előállnak a törvénnyel. Reményt kell neki adnom, mielőtt azok elveszik, tőle. Én másmilyen szertartást tervezek számara, a hazatérésének örömére rendezett lakomát, mellyel helyreállását ünnepeljük.” Amit a példázatbeli apa tett tékozló fiáért, azt teszi ma érted Isten, ha elindulsz felé.

A fenti elmélkedés a Keresztyén Média UCB Hungary Alapítvány napi elmélkedése (honlap: maiige.hu), melynek írója Bob Gass. Magyar nyelven negyedévre szóló kiadvány formájában megrendelhető az említett honlapon, vagy a következő címen: Mai Ige, 6201 Kiskőrös, Pf. 33.[/vc_column_text][/vc_tab][vc_tab tab_id=”05a52131-18cb-27d59-4f9a” title=”A nap liturgiája”][vc_column_text]Szent Jusztinusz vértanú

100 körül született, a szamariai Szichemben (ma Nablus). Szülei görög származású pogányok voltak. A művelt Jusztinusz a filozófusoknál kereste az igazságot, de a kereszténységben találta meg „az egyedül megbízható és igaz filozófiát”. Megtérése után fáradhatatlanul tanított és írt. Két Apológiája és a Dialógus a zsidó Trifonnal című párbeszéde maradt csak fenn. Tőle maradt ránk egy leírás arról, hogy hogyan ünnepelték még 165 táján Rómában a vasárnapi misét.

bacskaplebania.hu

[/vc_column_text][/vc_tab][/vc_tabs][/vc_column][/vc_row]