2020. augusztus 19., szerda

63 éve született Sebestyén Márta Kossuth-díjas és Liszt Ferenc-díjas népdalénekesnő.

NÉVNAP:

Huba – magyar eredetű; jelentése: (bizonytalan). 

IDÉZET:

„A sztyeppéken mindig kéknek nevezik az eget, akkor is, ha éppen szürke – mert tudják, hogy a felhők fölött olyankor is kék.”

Paulo Coelho

MAGYARORSZÁG KULTÚRTÖRTÉNETÉBŐL:

– Sebestyén Márta Kossuth-díjas népdalénekes, (1957) előadóművész születése.

Forrás: Magyarország kultúrtörténete napról napra, Honfoglalás Egyesület 2000.

A NAP IGÉJE:

SZENTELJ IDŐT MÁSOKRA!

Úgy ragyogjon a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat. (Mt 5,16)

Egy kis gyülekezetben kezdtem ifjúsági szolgálatom, nulláról indulva, eszközök nélkül. Bár fogalmam sem volt arról, hogy mit csináljak, mégis tudtam, hogy Isten képes arra, hogy használja a fiatalokat ebben a gyülekezetben. Hittem abban, hogy képes leszek kapcsolatot teremteni velük, és a lelkészük leszek.
Egyik nap Isten lehetőséget nyitott, amikor a szomszéd fiúk meghívtak, hogy focizzak velük. Vonakodva, de végül úgy döntöttem, hogy beállok a csapatba – csupán azért, mert tudtam, hogy részt kell vennem az életükben, ha valaha is szeretném, hogy odafigyeljenek arra, amit mondok vagy teszek. Hamar odagurult hozzám a labda. Felkaptam, és elkezdtem futni. Miután ütköztem az egyik fiúval, már bent is voltam a rögtönzött cserezónában. Ezután majdnem azonnal az összes fiú bekapcsolódott a gyülekezet ifjúsági szolgálatába.
Az ifjúsági szolgálatom tapasztalatai megtanítottak, hogy ha azt akarom, hogy az embereket érdekelje a mondanivalóm, elsőként engem kell, hogy érdekeljen az, amit ők mondanak és tesznek. Ezt az alapelvet alkalmaztam egész szolgálatom során: Jézus örömüzenete elsőként úgy terjed, ha bekapcsolódunk mások életébe. Azt hiszem, épp erről szól Jézus emberré létele.

Imádság: Drága Úr Jézus, segíts a szerető Isten világosságát megmutatnunk azoknak, akikkel találkozunk! Ámen.

Krisztus jóhírét terjeszthetem, ha érdeklődök mások élete iránt.
Cletus L. Hull III (Pennsylvania, USA)

IMÁDKOZZUNK, HOGY MÁSOKRA IDŐT SZENTELHESSÜNK!

A fenti elmélkedés a csendespercek.hu napi elmélkedése.

LITURGIKUS NAPTÁR:

Szent Bernát apát, egyháztanító

A mézajkú mesternek is nevezik, csodaszép írásai miatt. Élete példájával az erények útján vezette társait. Isten erejében bízva szolgálta a béke és az egység helyreállítását. Isten házáért, az egyházért való buzgóság lobogott lelkében. Ezt a lelkesedést szeretnénk eltanulni tőle.

1090-ben született a franciaországi Dijon közelében. Vallásos nevelésben részesült, 21 éves korában a Citeaux-i kolostorba ment, innét a ciszterci elnevezés. 1115 június 25-én Szent István apát Bernátot Clairvaux-ba küldte és ott élt, mint apát, haláláig, 1153 augusztus 20-ig. A szerzetesi és papi életforma vezető alakja volt. Fejedelmek és királyok tanácsadója, sőt maga a pápa is többször kikérte tanácsát. Ragyogó szónoki tehetségét tükrözi az a 300 beszéd, amely megmaradt. Ezen kívül 12 kisebb-nagyobb terjedelmű munka és 531 levél bizonyítja mély lelkiségét, rendkívüli bölcsességét és elmélyült tudását. Lelki életét saját szavai jellemzik: „Az istenszeretet mértéke a mérték nélküli szeretet” 1174-ben III. Sándor pápa avatta szentté, 1830-ban VIII. Pius egyháztanítóvá tette.

bacskaplebania.hu