A kárpátaljai magyar vidék mezőgazdasági fejlesztési terve

Mottó: „Minden dolognak mértéke az ember”

/ Prótagorász /

A kárpátaljai magyar vidék fejlesztési stratégia rendszert kíván vinni a különböző fejlesztési elképzelésekbe. Célja, hogy kijelölje azokat a fejlesztési irányokat, amelyek érvényesülése megfordítja a térségre jellemző kedvezőtlen folyamatokat; előtérbe helyezze a fenntarthatóságot, az életképes agrár- és élelmiszer-termelést, növelje a népességmegtartó és közösségfejlesztő erők hatását.

A többségében falun élő magyarság számára meghatározó jelentősége van a mezőgazdaságnak, így ez kell legyen a program legfontosabb eleme.

A számok tükrében kijelenthető, hogy ahol a sikeres mezőgazdasági modell elterjedt egy településen, ott az elvándorlás megállt, a családok bátrabban vállalnak több gyermeket, sokkal jobban ragaszkodnak közösségükhöz, hagyományaikhoz, hitükhöz és identitásukhoz. Megmaradást és fejlődést szavatoló erőt jelenthet az, ha a falvak bel- és külterületein a helyi magyar családok által folytatott intenzív és jövedelmező gazdálkodás valósul meg.

A kedvező adottságok kihasználása által mindez meg is valósítható. Ezen adottságok közül először azt kell megemlíteni, hogy Kárpátalja területét Ukrajna többi részétől a Kárpátok vonulata választja el. Szintén meghatározó, hogy a magyarlakta vidék népsűrűsége igen magas, tehát egy-egy település körül viszonylag kis mennyiségű termőföld található. Emiatt kiterjedt szántóföldi művelés folytatására csak kevés gazdának áll rendelkezésére elegendő föld és megfelelő gépállomány. Így a többség számára sokkal jobb perspektívát nyújt a kis területre koncentráló élőmunka, de kisebb mértékű (gépi és anyagi) befektetést igénylő intenzív zöldség- és gyümölcstermesztés.

E két meghatározó adottság gyakorlatilag kijelöli a kárpátaljai magyar mezőgazdaság fejlődésének irányát. Ezt a fejlődést azonban számos hátráltató körülmény is akadályozza, nehezíti. A sok évszázad alatt kialakult, tapasztalatra és hozzáértésre épülő földmegmunkálást a kolhozrendszer megsemmisítette. A felnövekvő új generációk már nem tanulhatták meg az ésszerű gazdálkodást, és a rendszerváltáskor hozzáértés nélkül váltak hirtelen magángazdálkodóvá. A kiszipolyozott és elaprózott parcellákon, a tönkretett gyümölcsösökben, a kivágott szőlőkben, hiányos és elavult gépekkel, valamint a szovjetrendszerből megörökölt extenzív gazdálkodási szemlélettel kezdtek neki a földművelésnek. Megbomlott a paritás a növénytermesztő és az állattenyésztő ágazat között. Mindezek és az általános tőkehiány miatt aztán nagyon sokan hamar fel is hagytak ezzel a tevékenységgel. Rengeteg föld maradt megműveletlen. Bár a rendszerváltás óta már eltelt több mint két évtized, a felsorolt problémák (jórészt az ukrán állam szinte csak a nagytőkét pártoló hozzáállása miatt) ma is általánosan jellemzőek. Csak néhány községben tudtak ezen (részben) túllépni.

Szintén nagyon komoly veszélyforrás, hogy a számottevő mennyiségű parlagon heverő termőföld egyre inkább vonzza a spekuláns tőkét, amely igyekszik nagyobb, lehetőleg összefüggő földterületeket megszerezni a magyar falvak körül. Ez a folyamat a kárpátaljai magyarság megmaradását alapjaiban veszélyezteti, hisz amennyiben ezeknek a földeknek a nagy része idegenek kezébe jut, a helyiek többsége csak mint bérmunkás fogja művelni szülőföldjét (ha egyáltalán szükség lesz munkaerejére). Ez pedig nem képes vonzó jövőképet kínálni a fiatalok számára, így az előrejutás lehetőségét leginkább csak az otthontól távol (elsősorban külföldön) való munkavállalásban vagy az elvándorlásban lesz kénytelen keresni. Ez a kárpátaljai magyarság gyors gazdasági degradálódását, hosszútávon pedig eltűnését eredményezheti. Ezzel szemben viszont, amennyiben a földeket a helyben lakó gazdák kezében maradnak, és intenzív termelőtevékenységet folytatnak, az gyakorlatilag garantálja a magyarok jövőjét ezen a területen.

A fentiekből kiindulva nagyon hangsúlyosan meg kell fogalmazódnia annak, hogy a kárpátaljai magyarságot célzó mezőgazdasági program sarkalatos pontja és meghatározó célkitűzése a kárpátaljai magyar falvak kül- és belterületén lévő földek helyben lakók használatban tartása (visszajuttatása) és annak hosszú távú biztosítása. Ám ez a célkitűzés csak a tőkehiány orvoslása, a szemléletváltás elősegítése, a jövedelmező, ésszerű és szakszerű gazdálkodási módozatok elterjesztése, képzett gazdatársadalom kinevelése, végül pedig életképes, jól működő, vonzó jövőképet biztosító családi gazdaságok létrejötte által valósítható meg.

Ebből kiindulva a program fókuszában a családi gazdaságnak kell állnia. Családi gazdaság – egy családot magában foglaló árutermelő közösség, ahol a mezőgazdasági termelés a család megélhetésének (egyik) fő forrása. A termelésben minden tag részt vesz. A bevételek és a kiadások közösek. A termeléshez szükséges tőkéről, a termelőeszközökről, a megtermelt áru értékesítéséről önállóan maguk gondoskodnak. Fő célja, hogy a család befektetett tőke és saját munkaereje révén olyan profitot termeljen, amely az elvárt életszínvonalat, a gazdaság fejlesztését, a megélhetés és a termelés költségein túli kiadások (pl. a gyermekek taníttatása) fedezését messzemenően képes biztosítani.

A családi gazdaság nem kizárólag mezőgazdasági termékekkel jelenhet meg a piacon. Feldolgozás révén olyan árut képes előállítani, amelynek értéke jóval meghaladja az elsődleges termékét. A háznál előállított, arra a tájegységre jellemző termék a helyi termék. A kárpátaljai magyar vidék mezőgazdasági kultúrájában, gasztronómiai hagyományaiban, tárgyi-, szellemi- és kulturális örökségében teljesen eltér az ukrajnai tájaktól. Így a helyi termékek kuriózumként jelenhetnek meg az ukrán piacokon. Emellett az önazonosságtudat megőrzésének, ápolásának is kiváló eszközei lehetnek.

Összegzésképpen kijelenthető, hogy a jól körülhatárolható kárpátaljai magyar vidék mezőgazdasági felemelésére komoly esély kínálkozik a támogatási rendszerek nagyobb arányú igénybevétele és a megfelelő helyi szakirányú intézményrendszer további kiépítése révén. Ezek a tervek összhangba hozandóak a Nemzeti Vidékstratégiát megvalósító Darányi Ignác Tervvel, valamint más anyaországi projektekkel, amelyek a Kárpát-medencét deklaráltan egységes gazdasági térként fogják fel. Emellett kiemelt fontosságú, hogy a programok megvalósításában közvetlenül részt vállaló szakintézmények és szervezetek mellett a kezdeményezés súlyát és fontosságát maguk a gazdák, az érintett önkormányzatok, magyar szervezetek is felismerjék, támogatásukkal és munkájukkal a sikeres megvalósításhoz hozzájáruljanak. Annál is inkább kötelessége ez mindenkinek, mivel tudjuk, hogy a kárpátaljai magyar vidék jövője egyben a kárpátaljai magyarság jövőjét is jelenti.

A kárpátaljai magyar agrárium fejlesztésének elérni kívánt eredményét – meglátásunk szerint – két stratégiai cél megvalósításával lehet biztosítani:

Az agrárium népességmegtartó képességének mértéke döntő mértékben meghatározza a kárpátaljai magyar kisebbség megmaradási esélyeit és jövőjét. Magyarázható ez azzal a ténnyel, hogy a kárpátaljai magyarság túlnyomó része falun él, s próbál meg részben vagy egészen a mezőgazdaságból megélni. Mint már fentebb említettük, azokban a falvakban, ahol sikeresen fejlődik az agrárium, ott megállt a magyar népesség elvándorlása, a családok bátrabban vállalkoznak több gyerek felnevelésére.

A termőföld helyben lakó magyar gazdák tulajdonában és használatában tartása szervesen összefügg az első stratégiai céllal: termőföld nélkül nincs mezőgazdasági termelés; valamint a stratégia fő céljával is, hisz a termőföld elvesztésével megszűnik a helyi magyar közösség természetes élettere. A szülőföldhöz való kötődés a falun élők szívében egyet jelent a föld birtoklásával, annak elvesztése óhatatlanul a szülőföldhöz való érzelmi kötődés gyengüléséhez vezetne.

A fő- és a stratégiai célok kibontására, a konkrét teendők nevesítésére elengedhetetlen a horizontális célok felvázolása. Ezek a következők: