28705

Adóköteles a lakásbérbeadás

A Beregszászi Városi Tanács bérkifizetések legalizálásával és lakossági foglalkoztatással foglalkozó munkacsoportja ülést tartott Ljudmila Tokar alpolgármester vezetésével, mely során arról esett szó, hogy azonos feltételeket kell teremteni mindazok számára, akik jövedelemhez jutnak a lakások bérbeadása révén – közölte Babják Zoltán polgármester Facebook-oldalán augusztus 7-én.

Kárpátalja számos településén adják ki a lakosok házukat vagy szobáikat a pihenni vágyó turistáknak. A hatályos ukrán törvények értelmében ezek a személyek évente egyszer kötelesek adót fizetni, melynek mértéke a bérbeadásból származó jövedelem 15 százaléka. A 2014 folyamán bérbe adott lakások után 2015-ben négyzetméterenként 12 hrivnyát kell adózni. Az intézkedés révén nagyobb bevételhez jut a városi költségvetés.
Az ülésen elhatározták, hogy szerdánként közép-európai idő szerint 10 órától konzultációt tartanak a szállásadók számára azzal a céllal, hogy megfelelően megismerkedjenek az adózással járó dokumentációval. Emellett nyilvántartást vezetnének a Beregszászban megszálló személyekről is.
A sajtó és az interneten megjelenő információk alapján az adófelügyelőség elkészítette a szállásadók listáját. A tanács döntése szerint szeptember 3-ig segíteni fogják a becsületes adófizetők regisztrációját, azt követően viszont a rendőrség bevonásával ellenőrző körutakat fognak tartani azon személyek kiszűrése érdekében, akik továbbra is illegálisan és adófizetés nélkül adják ki lakásukat, szobáikat. Ilyen esetekben a jegyzőkönyvet elküldik az adóhatósághoz, ahol intézkedéseket foganatosítanak a szabálysértőkkel szemben.
Az ülésen döntést hoztak a Bérbeadók Szövetségének létrehozására irányuló közgyűlés összehívásáról, ahol áttekintik a szövetség tevékenységének szabályzattervezetét.
Kárpátalja.ma