Még több áramot importálnánk Ukrajnából?
Fellegi: egymilliárd dollárt fektetnénk be Ukrajnában, s megvizsgálnánk az ukrán áramimportunk növelését szolgáló kapacitásbővítés lehetőségét.
„Magyarország számára prioritást élvez a Keleti Partnerség program, ezen belül pedig a magyar-ukrán gazdasági kapcsolatok is” – jelentette be tegnap Fellegi Tamás , fejlesztési miniszter a Magyar–Ukrán Gazdasági Együttműködési Vegyes Bizottság odesszai ülésén. Az együttműködés fő lehetséges területei az információ technológia, az infrastruktúra és a mezőgazdaság, számol be az ukrán hírügynökség. A miniszter közlése szerint Magyarország kész számos, közös ukrajnai projekt indítására, és körülbelül egymilliárd dollárt fektetne be az ukrán gazdaságban.
Mikola Prisziazsnyuk ukrán kereskedelmi miniszter a rendezvényen kifejtette, hogy Magyarország és Ukrajna területi és gazdasági kapcsolatait hatékonyan kell felhasználni annak érdekében, hogy erősödjön az országpáros szerepe az eurázsiai térségben. Ugyanakkor Ukrajna már most is jól él azzal a lehetőséggel, hogy Magyarország uniós tag, s hogy Ukrajna a FÁK-államokon belül szabadkereskedelmi övezetnek minősül, mert így mindkét ország termékei megfelelően kínálhatók mindkét piacon.
Forrás: vilagszinvonal.ukrajna.hu