Megugrik a kerozin ára Ukrajnában
Ukrajna repülőterein hamarosan 15 százalékkal drágul a kerozin, ez pedig ellehetetlenítheti nem csak a belföldi társaságokat, de még nehezebb helyzetbe hozhatja a finomítókat is.
Jövő héttől 15 százalékkal nő az ukrán repülőtereken a kerozin ára, ez pedig elég rosszul érintheti az egyébként is nehéz versenyhelyzetben lévő nemzeti légitársaságokat. Az emelés oka nem a nemzetközi olajárak emelkedése vagy más logisztikai, gyártási folyamatokhoz kapcsolódó dárgulások, hanem a kormánynak az egyenlő versenyfeltételek biztosítására való törekvése. Kijev szerint az áremeléssel kiegyenlíti a belföldi finomítók és az importüzemanyag versenyét.
Azonban már most is számos ukrajnai finomító működik csökkentett üzemmódban és megfigyelők szerint az intézkedés visszájára sülhet el, így ezek profit nélkül maradhatnak és végül bezárhatnak. Ennek további következménye a munkanélküliség növekedése és az állam adóbevételeinek csökkenése.
A lépés negatív hatásait elkerülendő tehát ellensúlyozó szabályok is kellenek, amelyek kiegyenlítenék a hazai és import termékek árát. Az olcsó importüzemanyag miatt már 2004-ben csak 22 millió tonna finomított folyékony szénhidrogént állított elő az ukrán finomítószektor, míg a kapacitása 30 millió tonnát tenne lehetővé évente. Tavalyra pedig ez a szám 9 millió tonnára zuhant. A változtatásokra egy nemzetközi kereskedelmi bizottság januárban kezdődött, a belföldi olajtermékek támogatásának szükségessége vizsgálata után kerül sor. Az ukrán finomítószektor a bizottság kezében van. A Kyivpost online napilap szerint, ha nem bizonyítható a protekcionizmus, akkor nőhet a termelés, de a bizottság dönthet úgy is, hogy az importüzemanyagokra vámot kell kiszabni.