240 éves a Munkácsi Református Énekkar

Munkács református népe mindig is nagyon fontosnak tartotta Isten dicséretét, magasztalását énekszóban. Így a legkorábbi adataink szerint 1777-től valamilyen formában már megszervezték az énekkar működését. Sajnos az 1777-1837. közötti hatvan esztendőről szinte semmit sem tudunk. A Munkácsi Éneklő Karnak Törvénykönyve c. mű tanúsága szerint (mely mostani kiállításunkon is megtekinthető) 1837-ben már szervezett élete volt az énekkarnak. Innen is láthatjuk, hogy akkorra már visszatekinthetett bizonyos múltra az énekkar. 1872-ben egyesült az úgynevezett kiskórus a nagykórussal, így ezentúl négy szólamban énekeltek.
A kórus a többi városi református kórushoz hasonlóan szolgált a temetéseken is. Ilyen példát láthatunk a korabeli debreceni, sárospataki énekkarok esetében is. A temetéseken befolyt pénzadományokat a kórus működtetésére szánták. Ezen kívül pénzbeli ajánlásokat adott a gyülekezet is az énekkar üzemeltetésére.
A 19. századi énekkar életéről néhány szóban: minden hónapban kórusgyűlést tartottak. A gyűlésen a jelenlétet igen szigorúan vették: feljegyzés volt arról, ki mulasztotta el az alkalmat, ki késett és ki hiányzott igazolatlanul. Saját költségvetésük volt, amibe adakozhatott a gyülekezet és a tagok. A Munkácsi Éneklő Karnak Törvénykönyve c. műben a jegyző még azt is leírta, mikor valaki eltulajdonított egy ezüst húszkrajcárost az énekkar pénztárából, de az elkövető nyilván nem maradhatott sokáig titokban, mert a jegyzőkönyv pontosan megörökítette nevét.
Az 1848-49-es szabadságharc időszaka természetesen megviselte a gyülekezeti életet is. A kórusgyűlések elmaradoztak, a jegyzőkönyv szerint az 1849-es esztendő igen szomorú éve volt hazánknak, és emiatt több alkalom is elmaradt. A szabadságharc elteltével azonban hamar talpra állt az énekkar, és így 1857-ben a beregrákosi református templom felszentelésén már szolgált az énekkar. 1865-ben 23 tagja volt az énekkarnak.
Az énekkar kicsiny saját költségvetéséből többször támogatott közcélú intézményeket, kórházakat. Megörökítik a korabeli források, hogy 1870-ben például a Pesten építendő Honvéd menedékház részére adakozott az énekkar.
Az énekkar neves vezetője és a gyülekezet orgonistája volt 1854-től hosszú ideig Bertók János, aki a szabadságharcban tűzmesterként szolgált. Ő Bertók Béla későbbi református püspök édesapja. Bertók Béla munkácsi lelkész volt az a püspök, aki Trianon után megszervezi a Kárpátaljai Református Egyházkerületet, hisz a Magyar Királyság idején a Tiszántúli Református Egyházkerülethez tartozott az egész vidék.
Az énekkar első időszakáról semmilyen információ nem állt rendelkezésre a 19. század elején. Ezt mutatja az a tény is, hogy 1938-ban a munkácsi gyülekezet nagyszabású ünnepséget keretén belül ünnepelte meg az énekkar „százéves” évfordulóját, mivel az 1838. előtti időszakról nem álltak rendelkezésre adatok.
A második világháborút követően az énekkar szolgálata is kényszerűségből szünetelt, akárcsak a ’45 előtt virágzó munkácsi gyülekezet egyéb tevékenységei. Idősebb gyülekezeti tagjaink elmondása alapján a kommunizmus első évtizedeiben egyáltalán nem volt megengedve az énekkar számára a gyülekezés és a tevékenység, míg a ’80-as évektől kezdve rendkívüli alkalmak szintjén találkozhattak azok, akik énekhangjukkal akarták dicsérni az Urat. 1977-ben egy hálaadó ünnepség keretén belül rézveretet bocsátott ki a gyülekezet, melyből mindegyik énekkari tag kapott egy példányt. A rézveret a templom tornyát és egy hárfát ábrázol a jubileumi dátumokkal.
A ’90-es évek változásai lehetővé tették a gyülekezeti élet újraindítását, így az énekkar is újjászerveződött. Az énekkar vezetését először Gulácsy Emma, a gyülekezet kántora vette át, majd pedig Fazekas Sándor. Jelenleg Varga Ildikó a kórus vezetője. Több énekkari találkozón is részt vett a csapat az elmúlt két évtizedben, Isten dicsőségét hirdetve mind a mai napig.
Október 29-én a rossz időjárás ellenére összegyűltünk a munkácsi templomban, hogy hálaadó istentisztelet keretében magasztaljuk az Urat az elmúlt időszakért. Az Ige az Ef 5,15-20-ból szólt: használjátok ki az alkalmas időt Isten dicsőítésére! A kairos, azaz az alkalmas idő elmulasztható, de milyen boldog az, aki még az apró lehetőségeket is megragadja Isten országának építésére! Hallhattuk az énekkar szolgálatát több blokkban is, majd pedig az énekkar rövid történetét olvasta fel a karvezető. Az istentisztelet után szeretetvendégségre került sor a gyülekezeti teremben. Hálát adunk most Istennek, hisz visszatekintve az elmúlt 240 évre látjuk, az Úr mindig gondoskodott arról, hogy a dicséret hangja ne némuljon el ajkunkon még a legnyomorúságosabb időkben sem. Ezért dicsérjük és magasztaljuk őt ma, és így kérünk Istentől áldást és erőt, hogy ezt a szép múltú szolgálatot továbbadhassuk a jövő nemzedékének.

Gulácsy Dániel