A növekedést az Isten adja

n (Pál) ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta. Úgyhogy az sem számít, aki ültet, az sem, aki öntöz, hanem csak Isten, aki a növekedést adja.

Aki ültet, és aki öntöz: egyek, és mindegyik majd a maga jutalmát kapja fáradozásához méltóan. Mert mi Isten munkatársai vagyunk, ti pedig Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok. Az Istentől nekem adott kegyelem szerint, mint bölcs építőmester, alapot vetettem, de más épít rá. Vigyázzon azonban mindenki, hogyan épít rá. Mert más alapot senki sem vethet a meglevőn kívül, amely a Jézus Krisztus.
1Kor 3,6-11.
KUDARC?
A növekedést az Isten adta. (1Kor 3,6)
A kambodzsai missziós utam egyik célja volt, hogy oktassam a helyi missziós munkásokat arra, hogyan írjanak áhítatokat a Csendes Percekbe. Kezdésként megmutattam nekik egy számot, amelybe én is írtam. Azután így bátorítottam őket: „Ezt ti is megtehetitek. A Csendes Percek kiadója mindig várja, hogy több áhítatot írjanak más országokból.”
Amikor elkezdtem az oktatást, a legnagyobb problémám volt, hogy a hallgatóimnak nem az angol volt az anyanyelve. Ügyelnem kellett, hogy világos, könnyen érthető nyelvezeten beszéljek. Elmagyaráztam, hogy a jó áhítat mindig összekapcsolja a személyes élményt a Szentírással, és levonja a tanulságot, hogyan élhetünk Istenhez hű életet. Az oktatás során minden tőlem telhetőt megtettem, hogy aktivizáljam a hallgatókat. Szakaszokat olvastattam fel velük anyanyelvükön a Szentírásból, hasonlatokat vettem elő az ő kultúrájukból. Egész idő alatt udvariasan hallgattak, de kevés együttműködést tanúsítottak. A végén úgy éreztem, kudarcot vallottam.
Másnap a „kudarcos” csoportból az egyik lány szégyenlősen átnyújtott egy írást. Olyan jó volt, hogy sírni szerettem volna. Megtanultam, hogy Isten át tudja törni azokat az akadályokat, melyeket kudarcként élünk meg. A mi dolgunk megtenni a tőlünk telhetőt, a kimenetelt pedig bízzuk Istenre.
Imádság: Urunk, szolgálatodban állunk. Taníts, hogy megtegyük, ami rajtunk áll, az eredményt pedig hagyjuk rád. Ámen.
Isten a kudarcainkat sikerré változtathatja.
Dolly Dickinson (Észak-Karolina, USA)
IMÁDKOZZUNK A BELMISSZIÓS MUNKÁSOKÉRT!

Forrás: csendespercek.hu