Adventi koszorú, mint a karácsonyvárás kelléke

„Keresselek téged vágyakozással,
Vágyakozom hozzád a kereséssel!
Találjalak meg a szeretéssel,
Szeresselek a találással.”

A fenti néhány sor jól érzékelteti az adventi várakozás igazi lényegét, a szeretetben való türelmet és megnyugvást, a megváltásra készülő lélek mivoltát. Canterbury Szent Anzelm imájának sorai ezek mintegy ezer évvel ezelőttről.

A liturgikus egyházi év kezdete az advent, a népnyelv szerint ádvent, ádvint, a latin adventus Domini (az Úr eljövetele) kifejezésből származik. Az egyházi tanítás szerint szent időszak, böjti előkészület a karácsony ünnepére. Szerdán és pénteken szigorú böjt volt, szombatonként pedig a húsételektől való tartózkodás volt a jellemző. A zajos mulatságok is elmaradtak adventben.

A XIX. század második felében a protestáns Észak-Németországban kialakult egy népszokás, amely jól kifejezte az adventi időszak fő jellemzőjét: a karácsonyvárást. Pomerániában az 1870-es években egy evangélikus lelkipásztor advent első vasárnapján a templomban karácsonyfát állított fel, rajta minden adventi vasárnapon eggyel több gyertyát gyújtott meg. Egy másik korai adat szerint az 1860-as években, egy berlini árvaházban már ott függött a gyertyás adventi koszorú – írja Lukács László Tárgyak, életformák, népszokások című könyvében. Tehát ez az a vidék, ahonnan a koszorú, mint a karácsonyt megelőző várakozás jelképe, kelléke, kísérője elterjedt. Terjedésében természetesen nagy szerepe volt az egyházaknak és a kereskedelemnek, később pedig a médiának és a tömegkommunikációnak.

A magyar nyelvterületre kicsivel később ért el a koszorú készítésének szokása. Az 1930-as évektől a 80-as évekig igen lassan terjedt, csak a 90-es években gyorsult fel igazán. A néprajzi könyveinkben elsőként Tárai Zsuzsanna említette 1999-ben. A következőket írta róla: „Az adventi koszorú a ma népszerűsödő karácsonyi szimbólumok közé sorolható. A feltehetően német eredetű szokás Ausztriában a két világháború között kezdett terjedni.” Mára már szinte az egész magyar nyelvterületen meggyökeresedett, s talán nincs olyan település, ház, ahol ne ismernék az adventi koszorú mibenlétét.

Persze eleinte csak a híre terjedt el, s egyszerű díszként kezelték. Megtörtént, hogy már a második vasárnapon égett a koszorún lévő mind a négy gyertya, mert a dísz igazi értelmét, lényegét eleinte nem értették.

Ma az adventi koszorú általában fenyőágból készített kör alakú dísz, melyre négy gyertyát tesznek. A gyertyák színe egy rózsaszín kivételével lila, mert a katolikus hagyományok szerint az advent színe a lila – a bűnbánat és a megtérés jelképe. A koszorú négy gyertyája közül – a meggyújtás sorrendjében – az első, a második és a negyedik lila, míg a harmadik, a közelgő ünnepet szimbolizálva: rózsaszín. A gyertyákat vasárnaponként gyújtják meg, minden alkalommal eggyel többet. Advent negyedik vasárnapján a koszorún mind a négy gyertya ég egyszerre. A világító gyertyák számának növekedése, a világosság erősödése szimbolizálja a növekvő fényt, amelyet Isten a Jézusban várakozónak ad karácsonykor.

A mindenki karácsonyfájához hasonlóan ma már egyre több nagyobb városban jelen van a közterületeken elhelyezett „mindenki adventi koszorúja”, ahol a négy gyertya meggyújtása általában ünnepélyes keretek között történik.

Gál Adél
Kárpátalja.ma