Amikor a tekintet is bizonyságot tesz
Felgyorsult világunkban milyen gyakran nézünk úgy igazán egymás szemébe? Én inkább azt tapasztalom, a tekintetek elkerülik egymást. Vannak emberek, akiknek a szemébe nézve valami egészen különleges békességet látok. És közel sem amiatt, mert nekik olyan tökéletes életük lenne, ne lenne benne harc, küzdelem, fájdalom. Hanem azért, mert a tekintetük mögött ott van Ő. Engedjétek meg, hogy a bejegyzésem alatt ezt a bizonyos tekintetet Jézus-szemeknek nevezzem. Ez nem egy fizikai adottság, hanem a szívben lakozó Szentlélek tükörképe. Ez a tekintet, ezek a bizonyos Jézus-szemek szavak nélkül is képesek bizonyságot tenni Krisztusról.
Látszik bennük, amikor tele vagyunk keserűséggel, haraggal, amikor ott van bennünk a ki nem mondott fájdalom, a csalódás, az aggodalom, és látszik az öröm, a békesség, a szeretet és reménység is.
„A test lámpása a szem. Ha azért a szemed tiszta, az egész tested világos lesz.” Mt 6,22
Szeretem megfigyelni az emberek szemét, és az utóbbi időben a hívő emberek szemében is inkább a fáradtságot, az ítélkezést vagy a reménytelenséget látni. Ezek elnyomják, mint a felnövekedett gaz, azt a békességet, amit Jézus szeretne általunk felragyogtatni. Jézus a mi egész lényünket tudja használni a bizonyságtételre: nemcsak a szánkat vagy a cselekedeteinket, de még a tekintetünket is. Olyan misztikus ez, nagy titok, mégis oly csodálatos!
Gyermekkoromban találkoztam először ilyen tiszta, békességet árasztó tekintettel keresztanyukám szemeiben. Akkor még nem tudtam volna ezt megfogalmazni, de éreztem, hogy más. Megfogott az a tiszta szeretet, békesség és szelídség, ami a szemeiből áradt, miközben Istenről beszélt nekem. Ez vonzott engem: szerettem volna én is minél többet megtudni Istenről, és kimondhatatlanul vágytam arra, hogy egyszer, ha nagy leszek, nekem is ilyen Jézus-szemeim lehessenek.
Visszagondolva az eddigi életemre és a megtérésem útjára, ez a gyermekkorban megtapasztalt erős élmény, és az akkor szerzett ismeretek jó alapot adtak nekem arra, hogy egy határozott Istenkép alakuljon ki bennem. És bár nem gyermekkorban tértem meg, mégis úgy hiszem, ez volt az, ami bizonyossá tett, kihez kell fordulnom, ha békességet, helyreállítást, új életet akarok kapni.
Kamaszkoromban a nagyvilág elém kitáruló szabadsága egy időre megnyert magának. De, mint egyfajta védőkorlát, mindvégig éreztem, hogy ott volt velem Isten gondviselő szeretete, annyi mindentől megóvott. És az emlékeim gyakran feltörtek bennem a nehezebb időkben arról, milyen az az élet, amikor Isten benned lakik, kapcsolatod van Vele, és a tekinteted is Őt tükrözi. Szépen sorban veszítettem el mindent, ami az akkori életemben számomra fontos volt. Isten megengedte ezt, hogy magányomban – akkor már tudatosan – odaforduljak hozzá. És eljött az a pont az életemben, amikor döntöttem: átadtam az életemet Neki. Úgy hiszem, mondanom sem kell: ez volt életem legjobb döntése. Hogy azóta van-e nekem is Jézus-tekintetem? Mesélek kicsit erről is.
Nagyon sok emléket őrző videó és fotó van jelenleg a telefonom galériájában. Szeretem őket időnként visszagörgetni, meg-megállni egy-egy életszakasznál, és felnagyítani, ráközelíteni a szemekre: ez hihetetlenül sokat elárul az átélt pillanatról. Sokat elárul saját magamról is. Előfordul, hogy a fotón a szám mosolyog, de ha ráközelítek a szememre, ott ül benne a szomorúság, a reményveszettség. A szemünk, a tekintetünk sok mindent elárul. Látszik benne a szívünk állapota. Elgondolkodtam, miközben az emlékekben időztem, milyen sokszor nem mutatja fel a tekintetem a bennem élő Szentlelket.
Ugyanakkor ott vannak azok az emlékek, fotók, pillanatok, amelyeken megpillantom a saját szememben is azt a megmagyarázhatatlan fényt, azt a bizonyos tükörképet. Ezek olyankor láthatóak rajtam, amikor engedem, hogy Isten munkálkodjon bennem, általam, amikor átjár az Ő lelke, és nemcsak hogy engem betölt, túlcsordul másokra is.
Sajnos ebben az életben mindig lesz olyan nehézségünk, ami elnyomhatja bennünk ezt a fényt. De rajtunk múlik, hogy mivel töltjük meg szívünket. Bár a megélhetés gondja, a betegségek, a harag, az aggodalom, a világi zajok mind kiülhetnek a tekintetünkre, de minden nehézség ellenére én azt vallom, hogy a hívő ember tekintetének másnak kellene lennie, mint a még hitetleneké. Talán valakinek, aki elvesztette a reményt, vagy aki még soha nem találkozott a valódi szeretettel, Isten épp a te tekinteted által akarja felmutatni Önmagát.
Mért ne lehetne ez is a hívő ember küldetése: úgy nézni másokra, ahogyan Jézus nézett az emberre? Irgalommal és szeretettel. Nem megvetéssel vagy közönnyel.
Vidd ma magaddal ezt: csupán a tekinteted, a szíved tükörképe is elindíthat valakit a megtérés útján.
Te engeded-e, hogy az Ő szemei ragyogjanak általad, vagy gátolod azt?
Nos, nem vagyok tökéletes tükörkép. Vannak napok, élethelyzetek, amikor az én életemben is a saját terheim vagy gyengeségeim elhomályosítják bennem, a szemeimben ezt a ragyogást. De attól a pillanattól, hogy megtértem, bennem él Isten Szentlelke, és ezért nekem is lehet Jézus-tekintetem. Remélem, hogy növekedve a hit útján, egyre inkább felragyog majd ez a tekintet, és bizonyságot tesz a szemem is Jézus Krisztusról.
Balázs Krisztina
Forrás: teso.blog