Csak figyelj rám!

Néhány évvel ezelőtt összefutottam az utcán egy kedves barátnőmmel. Másfél órával később a nyakamba borult, és azt mondta: úgy szeret velem beszélgetni, mindig olyan jókat mondok neki! Az igazság az, hogy a beszélgetés elején megkérdeztem, hogy hogy van, a végén meg elköszöntem tőle. A köztes időben végig ő beszélt, én csak hallgattam. Ő mégis úgy ment el tőlem, hogy megoldást kapott élete nagy problémájára.

Van egy kis írás, ami nekem nagyon sokat jelentett, amikor először hallottam. Én nem tudtam volna ilyen jól megfogalmazni, de minden sorával együtt dobban a szívem:

“Ha arra kérlek, hogy hallgass meg, és Te tanácsot adsz, nem teljesíted kérésemet.

Ha arra kérlek, hogy hallgasd meg érzéseimet, és Te elmagyarázod miért rossz, hogy így érzek, akkor rám tiportál.

Ha arra kérlek, hogy hallgass meg, és te úgy érzed, hogy valamit tenned kell, hogy a problémám megoldódjon, bocsáss meg, de úgy érzem, hogy süket vagy.

Nem kértem mást, csak hogy figyelj rám és hallgass meg.

Nem kértem, hogy tanácsolj, sem azt, hogy tegyél, nem kértem mást, csak hogy hallgass meg.

Nem vagyok tehetetlen, csak gyönge és elesett.

Amikor teszel valamit helyettem, amit nekem kell megtennem, csak megerősíted a félelmemet és gyöngeségemet. De ha elfogadod, hogy úgy érzek, ahogy érzek, még ha ez az érzés számodra érthetetlen is, lehetővé teszed, hogy megvizsgáljam és értelmet adjak az érthetetlennek. Ha ez megtörténik, a válasz világossá válik, és tanácsra nincs szükség.

Talán azért használ sok embernek az imádság, mert Isten nem ad tanácsot, sem megoldást, figyel és meghallgat, a többit ránk bízza.

Tehát Te is, kérlek figyelj rám és hallgass meg.

Ha szólni akarsz, várj egy ideig, és akkor már én is tudok Rád figyelni.” 

(Ágnes Begin: Figyelj és hallgass meg)

Amikor valaki rosszul érzi magát a bőrében, azt nem könnyű kifelé kommunikálni. Már csak azért sem, mert mindenki azt várná, hogy derűs legyen és optimista, de legalábbis bizakodó. Szégyen arról beszélni, hogy valami nem megy, valami fáj. Ha végre mégis oda kerekedik egy beszélgetés, hogy meg lehet nyílni, lehet őszintén beszélni, az egy ritka felszabadító pillanat. Kivéve, ha a beszélgetőtárs hirtelen a boldogtalan fölé tornyosul, és elkezd okoskodni – az ugyanis felér egy arculcsapással.

Figyelj rám és hallgass meg – ez egy nagyon egyszerű kérés, ugyanakkor piszok nehéz teljesíteni. Mert amikor a másikat elesettnek látjuk, automatikusan világmegmentő üzemmódra kapcsolunk. De ez valójában csak rajtunk segít, a bennünk lévő rossz érzést enyhíti. A társunknak viszont azt jelzi, hogy egyedül van, nem értik meg, nem is érdekes, hogyan éli meg a helyzetet; ráadásul még ő a retardált, aki rosszul érzi, rosszul látja, baj van a gondolkodásával (is).

Van egy nagyszerű módszer, amivel úgy segíthetsz, hogy nem segítesz. Aktív hallgatásnak nevezik, ami elsőre ellentmondásnak tűnik ugyan, de a kifejezés nem egy élettelen jelenlétet takar (mintha mondjuk egy bokor lennél), hanem egy ítéletmentes figyelmet feltételez. Mit is jelent ez?

1. Meghallgatni a másikat anélkül, hogy a válaszadásra fókuszálnál.

Valószínűleg te sem szereted, amikor épp a lelked bugyrait próbálod szavakba önteni, közben a másik már kilövésre készen várja, hogy elmondja a véleményét vagy témát váltson. Az aktív hallgató türelmes, a befogadásra figyel, nem a válaszadásra. Meg akarja érteni a másik érzéseit, álláspontját, gondolatmenetét. A testével is azt fejezi ki: van időm rád, érdekelsz, mondj el mindent, amit szeretnél.

2. Visszajelezni, támogatni.

Ha visszaismétled a társad kifejezéseit, az egyrészt azt mutatja, hogy figyelsz, észreveszed a lényeges dolgokat. Másrészt viszont lehetőséget adsz neki visszahallani azt, amit mondott, s szükség esetén finomítani, tisztázni, újragondolni vagy átfogalmazni.

3. Kérdezni, nem pedig feltételezni.

Egyes kifejezések furcsán tudnak hangozni, mert hiányoznak összefüggések, vagy saját becsípődéseket, tapasztalatokat ugrasztanak elő. Mindig érdemes visszakérdezni, hogy a másik pontosan mit ért az alatt, amit mondott, hogyan függenek össze a részletek.

4. Figyelő testbeszéd,

vagyis szemkontaktus, nyitott, odaforduló testtartás, támogató bólogatás, együttérző arckifejezés, egy-egy megértő hümmögés – ezek apró gesztusok, mégis úgy tudnak hatni, mint egy falat kenyér. Néha nem is kell több, mint hogy az ember érezze a másik fél részéről az empátiát, kapjon egy kis simogatást, figyelmet, megértést.

5. A másik érzéseinek elismerése, validálása

A segítő beszélgetés egyik aranyszabálya az, hogy érzésekkel nem vitázunk. Lehet, hogy hiba csúszott a gondolkodásba, de amit az illető adott pillanatban érez, az attól még valós. Nem az a megoldás, hogy letagadjuk, lekicsinyítjük, elhessegetjük, elítéljük az általunk helytelennek ítélt érzéseket. Ha már létrejöttek, jöjjenek ki a fényre, legyenek megnevezve, kerüljenek más megvilágításba! De az mondjon ítéletet fölöttük, akiben megszülettek.

Azt megkérdezheted, hogy tudsz-e segíteni, de a jó megoldások nem kívülről érkeznek, hanem saját felismerésekből születnek. Nem neked kell megoldanod a másik életét. Ő épp elég ügyes, okos, tapasztalt hozzá, hogy megtegye – ebben kell megerősítened!

Ha nem kéri, ne adj tanácsot, ne magyarázd meg, miért rossz, hogy így érez, ne érezd úgy, hogy valamit tenned kell, hogy a probléma megoldódjon…

(Csak) figyelj rá és hallgasd meg!

Olasz Tímea

Forrás: teso.blog