„Ha Isten velünk, kicsoda ellenünk?” – Kárpátaljai segítség Erdélynek

Adva van egy kicsiny erdélyi falu, egy apró, de lelkes református gyülekezet, és egy teljesen üres, kifosztott templom. A frissen beosztott fiatal lelkipásztor úrvacsorát osztana, de miből? Se kehely a szent sákramentumok kiszolgáltatásához, se terítő az úrasztalán… csak a négy fal, üres padok. Persze mondhatnánk, ezek külsőségek. De az Isten háza szent hely. S mint ilyen, megilleti a méltó külalak is. Nem a kőfalakat, s nem is az embereket, akik oda mennek, hanem Azt, Aki ezeket az embereket látogatja meg itt. Karácsonyhoz közeledve, arra a régi jászolra gondolva pedig ez fokozottan szívbe markoló.
A fiatal lelkészt Ráksi Lajosnak hívják, nagyváradi egyetemi lelkipásztor, s beosztott lelkészként szolgál az említett kirabolt templomú falucskában, Hegyközújlakon. Mikor szembesült a gyülekezetet jellemző helyzettel, tette a dolgát: megpróbálta beszerezni a szükséges kellékeket. De a vallási rituálékhoz használt eszközöket nem készítik akárhol, s áruk sem csekély. Honnan és miből is vegyenek kelyhet, kancsót, terítőt…? Az egyetemi lelkész ki máshoz fordulhatna elsőként, mint bizonyos értelemben véve legközelebbi szolgatársaihoz, a többi egyetemi, főiskolai lelkészhez? Így a segélykérés bejárta az egész Kárpát-medencét. Tudni kell ugyanis, hogy református egyetemi lelkészségek a régió nagyobb városaiban működnek. Marosvásárhely, Debrecen, Budapest, Beregszász és még sorolhatnánk – ezeken a helyeken egyetemi, főiskolai gyülekezetek is vannak a „nagy”, azaz anyagyülekezetek támogatásával, saját beosztott lelkésszel. A lelkészek tartják a kapcsolatot, évente több közös programot szerveznek, segítik egymást. Ráksi Lajos kérésére a beregszászi Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet (FRIGY) lelkipásztora, Maksai Attila reagált szinte azonnal. A két lelkész megmozgatásával pedig az Égiek egy határokon átívelő, Kárpát-medencei összefogást indítottak el. Maksai Attila megkeresésére a nagydobronyi ügyes kezű asszonyok gyönyörű, kézzel készített hímzett úrasztali és szószékre való terítőket, padterítőket ajánlottak fel. Az úrvacsora kiszolgáltatásának kellékeit – kehely, kanna, kenyérosztó tányér – a sárospataki Pataki Kerámia ajándékozta. A majd százéves, 1926-ban alapított intézmény ügyvezető igazgatója, Uzelmann Annamária lapunknak elmondta, karácsony közeledtével arra gondoltak, jó lenne, ha az ünnepekre a gyülekezetnek már meglennének a saját eszközei, ezért ingyenesen ajánlották fel a kézzel festett edényeket.
December 8-án Debrecenben adta át egyik pásztor a másiknak az összefogás, az együvé tartozás jelképeként a kapott ajándékokat. A szószékre való terítőn a hegyközújlaki elveszett és megtalált gyülekezet számára oly sokat jelentő biztatás áll: „Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk? Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?” (Róma 8:31-32).
Különleges dolog volt ennek az adományútnak a tanúja lenni. Szinte mindig mi, kárpátaljaiak kapunk ajándékot, nekünk gyűjtenek adományokat. Az elmúlt hónapokban, az Ukrajnában eluralkodó, egyre romló helyzetben folyamatosan kaptuk, kapjuk a megerősítést, a támogatást, gyűjtéseket szerveznek az itt élő magyar közösség számára. Ilyen akcióban részt vett többek között az Erdélyi Református Egyházkerület is. Most mégis ideje volt annak, hogy Kárpátalja adjon azoknak, akiknek segítségre van szükségük. Lehet ez az akció az elindítója valaminek, amire nem számítottunk: a riadalom helyett talán ideje számba vennünk, mi mindenünk van, miért lehetünk hálásak még ebben a vészterhes időben is, s mivel tudunk mi magunk másoknak segíteni.
Advent van. A FRIGY példát mutatott. Megértjük-e az útmutatást?

Kocsis Julianna
Kárpátalja.ma